"Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus" ApCsel 9,31–43
32Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. 33Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. 34Péter így szólt hozzá: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!" És azonnal felkelt. 35Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.
36Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. 37Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. 38Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!" 39Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. 40Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tábita, kelj fel!" Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. 41Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él. 42Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. 43Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Két csoda: Éneász és Tábita. Ők hitelesítik Péter apostol szolgálatát. A csoda soha nem önmagáért történik, hanem mindig a kegyelmes Istenre, itt Jézus Krisztusra mutat. Ő a megígért Messiás. Éneász meggyógyításában a Betesda tavánál történtekre (Jn 5), míg Tábitánál a zsinagógai előjáró leányának a feltámasztására emlékezhetünk (Mt 9). Jézus hatalmát dicsőíti mindkét csoda. Ő nem változik. Higgyünk benne!
RÉ 416 MRÉ 320
„… Megvetette ez a nép a Silóah csendesen folydogáló vizét…” (Ézs 8) Ézs 8
Siloah csendesen folydogáló vize Jeruzsálem egyetlen vízvételi lehetősége volt, így az Isten gondoskodó szeretetének jelévé lett. Júda azonban megvetett azt, ami az övé, értékeit, hitét, Istenét, amikor az idegen Asszíriával kötött szövetséget (6).[1] Az emberi szövetkezések mindig érdekeket szolgálnak, részre hajlók, bár az igazság látszatával lépnek fel, ám nagyon is önzők és gyarlók. Felmerül a kérdés, létezhet-e olyan emberi összefogás, amely tényleg önzetlen szeretetből fakad, a másikért, Isten dicsőségét szolgálva? Az Immánuél nevű gyermekben jelt adott az Isten arról, hogy van ilyen szövetség: az Ő szövetsége velünk (9-10), amely arra hív, hogy minden élethelyzetben Őbenne bízzunk, és Ő küldi azt a megoldást, amelyik nekünk is a legjobb. Őnélküle azonban csak fárasztjuk az Urat (7,13), fárasztjuk egymást, és gaz veri fel életünket, kapcsolatainkat, népünket.[2]
[1] Mi a történeti háttere ezeknek a fejezeteknek? Pekah, Izráel (Efraim) királya szövetséget kötött Recin szíriai (Arám) királlyal Asszíria ellen. Ebbe a szövetségbe Júda királyát is be akarták vonni. Júda királya, Jótám azonban nem csatlakozott ehhez a szövetséghez, ezért megtámadták őt a saját, arámokkal szövetkező izráeli testvérei. Ez a szír-efraimi háború (Kr. e. 734 - 733). A későbbi júdai király, Jótám utódja, Áház nem figyelt az Úrtól kapott jelekre, emberekben, evilági hatalmakban bízott, az élő Isten helyett, és saját népe ellenében, az ellenséges Asszírokhoz fordult segítségért. Pedig Isten figyelmeztetette, legyen óvatos, higgadjon le, figyeljen a jelekre, hogy jól döntsön (7,4; 7,11). Áház emberekben, evilági hatalmakban bízott, és elbukott, az összes résztvevővel együtt. Van ugyanis olyan szövetkezés, amelyből mindegyik fél csak vesztesen kerülhet ki. Asszíria Kr. e. 732-ben foglalta el Szíriát, Izráelt 722-ben, Júdát pedig 701-ben. - Igénkben is erről van szó, nagyhatalmak szövetségei, érdekek alapján, akár az ellenséggel is szövetkezve a sajátjaik ellen, ha úgy hozza az események menete. Minden megtörténhet.
[2] Őnélküle legyekként rajzanak ránk az „idegenek” és hömpölygő áradatként (7-8; és 7,18-25). Az idegen itt nem minősítés a másikról, hanem tudósítás arról, hogy az „idegen” hatalmak elpusztíthatnak minket, akár úgy is, mint Isten ítéletének eszközei. - Kegyelem, hogy Ő mégis másként döntött (9-10).