előző nap
következő nap

„Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket." ApCsel 13,1–12

1Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. 2Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket." 3Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.
4Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. 5Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs. 6Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. 7Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. 8De Elimás, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti –, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. 9Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett, 10és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? 11Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!" Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. 12Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.
Isten Szentlelke már jónak látta az időt az első missziói út elindításához. Böjtölés, imádkozás és kézrátétel alapján Barnabásra és Pálra esett a választás. A cél legelőször Ciprus szigete, az igehirdetés helyei a zsinagógák voltak. A Sátán egy álpróféta személyében jelentkezett. Őt Pál a Szentlélek indítására vaksággal verte meg. A helytartó azonban ezt látva hitre jutott. Nagyon vigyázz, az ördög ma is szertejár, keresve, kit nyeljen el!

RÉ 14 MRÉ 14

„Rejtsd el az elűzötteket…” (Ézs 16) Ézs 16

Júdát és Moábot sok minden összekötötte.[1] Volt, amikor az éhínség idején ők menekültek Moáb földjére, és befogadást kaptak (Ruth könyve). Most Móáb népe talál menedéket Júdában. Megérdemelt az ítélet, de még van menekvés (1).[2] Isten népének az a feladata, hogy védelmet nyújtson a menekülőnek; olyanná legyen a bujdosó számára, mint az éjsötét árnyék, amely elrejti az ellenség elől a menekülőt (3-4). Az igazi menekvés azonban ennél sokkal több. Ez a prófécia messze túlmutat a szomszéd moábita nép ítéletes nyomorúságán és megsegítésén, arra a királyra, aki minden nép megmentője, és aki valóban segít rajtunk: a haláltól és minden rossztól megment. Amit az itteni menekülők a jeruzsálemi királytól reméltek, azt a jövőbeli igaz király teljesítheti majd igazán. A kegyelem által elkészül egy „trón”, ami megingathatatlan lesz.[3] Elűz vasvesszejével a bajtól, hogy Hozzá meneküljünk, Ő pedig elrejt, védelmet ad. Ez a szent elrejtettség minden nyitottság előfeltétele.


[1] Kortörténetileg valószínű, hogy Asszíria támadásáról van szó, amely eltörölte Moábot (Kr. e. 732). A megmaradtak kétségbeesve menekülnek. Mi legyen velük? Nyilván tekinthetjük mindezt elbizakodottságuk büntetésének, hiszen amikor jól ment nekik, nagyot kurjongattak, most pedig itt a megérdemelt és megalázó bukás: minden gőgös életében megérdemelten eljön ez a pillanat. Biccentünk, ha mással történik.

[2] Bujdosó madárhoz, feldúlt fészekhez lett hasonlóvá ez a nép (2), nagy lett a romlása, odalett az öröm (9-12).

[3] Milyen gyönyörű kép fejezi ki Krisztus királyságának valóságát: kegyelmesen szorgalmazza az igazságot, Isten igazának érvényesülését (5).