előző nap
következő nap

„…nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik” ApCsel 14,8–18

8Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. 10Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!" Ekkor az talpra ugrott, és járt. 11Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!" 12Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. 13Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik.14Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, 15és így kiáltottak: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. 16Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, 17bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet." 18Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Egy kiáltozó, felhevült sokaságot bármiről is lebeszélni sosem könnyű. Barnabás és Pál mégis megtették ezt, mert tudták, hogy a csodáért, a gyógyulásért és mindazért, ami történt, egyedül Istené a dicsőség. A sikert sokszor nehezebb „elhordozni", mint a kudarcot. Alázat és hálatelt szív legyenek „sikereink" kísérői.

RÉ 174 MRÉ 156 Ézs 20

„Hogyan tudnánk mi megmenekülni, ha így járt az is, akiben bíztunk…” (Ézs 20) Ézs 20

Asdód filiszteus város volt. Lakói összefogtak Egyiptommal, hogy legyőzzék Asszíriát. Ebbe a szövetségbe Júdát, a déli országrészt is be akarták venni. Kr. e. 713-ban azonban Asszíria legyőzte a filiszteusokat, és szétbombázta ezt a szövetséget. A levert csapatokat megalázva hajtották fogságba. Hiába dicsekedtek ezek a nagy Egyiptommal, mert mind Filisztea, mind Egyiptom elesett, később pedig maga a hatalmas Asszíria is; mert legyen e világban valaki kicsi vagy nagy, előbb utóbb lejár az ideje, és ha gőgös volt, nagyon megszégyenülhet (6). Csak, aki az Úrban bízik, az marad meg. Kiben bízol, kivel dicsekszel?[1]


[1] Ézsaiást az Úr a szolgájának nevezi az Ige: már itt utalva „az Úr szenvedő szolgájára” (43-53. és 65. fejezetek), aki nem másokat vádol, hanem másokért szenved: aki a Jézus Krisztus! Ézsaiás, mint az Úr szolgája is vállalja a szenvedést az Úr ügyéért. A próféta jelképes cselekedete látható igehirdetés, szótlan gyalázat, amit el kell hordozni adott esetben az Úr ügyéért. Ézsaiás meztelen testtel, csupasz fenékkel járkál, és kifejezi az evilági hatalom és csillogás múlandóságát. Mindig van bennem némi szánalom, amikor valakik azzal dicsekszenek, hogy ismernek híres embereket. Az Úrral dicsekedjünk (2Korinthus 1,12-14).