22Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. 23Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! 24Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, 25egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, 26olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. 27Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval. 28Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: 29hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!" 30Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. 31Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. 32Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. 33Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (34De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) 35Pál és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az Úr igéjét.
Mindig többre becsültem a kemény és szorgalmas munkával megszerzett „keveset” (az „eleget”), mint az egyébként „tehetséges” és „okos” emberek mindenféle ügyes lazaságát. Már általános iskolás koromban gyanús volt ez a megállapítás „nem tanul, de tud”, mert okos: az ilyen ember nem is szokta meg a komoly munkát, ezért egész életében „tehetségével” akar megélni. A tehetség, csak akkor kedves Istennek, ha a birtokosa felismeri abban Isten ajándékát, amivel szorgalmas munka által „sáfárkodnia” kell. Tírusz és Szidón
[1] az evilági emberi teljesítmény iskolapéldája. Különösen annak mintája, hogyan lehet a „semmiből” igen jól jövedelmező „valamit” teremteni. Gyönyörű képpel fejezi ki ezt az Ige:
„nem vajúdott” (4), könnyen, vigadozva kapott mindent (7).
[2] Persze nem az általuk végzett tevékenységet inti meg
[3] az Isten (9), hanem a tisztességtelen hasznot, és az ebből fakadó kevélységet, pompát és hamis biztonságot. Az Isten dicsőségének és a szolgáló életnek hiányát előbb-utóbb megítéli az Úr.
[4]
[1] Tírusz és Szidón Főnícia két kiemelkedő kereskedő városa volt, Tarsís pedig a mai Spanyolország területén helyezkedett el, utalva a két város gyarmatbirodalmának gazdagságára, amely magába foglalta az akkori mediterrán világot, így Ciprus szigetét is: átszelve a tengert a nyugati partokig is eljutottak.
[2] Ezek a városok olcsón felvásárolták a Nílus deltájában fáradtságos munkával megtermelt gabonát (3), és átszelve a tengert (2), messze vidékeken ügyesen eladták, és kellő haszonra tettek szert, amely meg is adta ennek a két városnak a tekintélyét a Földközi-tenger keleti partján.
[3] Ahogy abban az időben, Kr. e. 689-ben Asszíria legyőzte Babilont, hasonlóképpen fog majd Tírusz is elesni.
[4] Vigyázz, ha „tehetséges” vagy, nagyon vigyázz, ha emellett még „szép” is vagy, nagyon könnyen sírás lehet a vége! (6)