előző nap
következő nap

„…különváltak egymástól...” ApCsel 15,36–41

36Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk?" 37Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. 38Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. 39Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. 40Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; 41bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket.

Pünkösd vasárnap

Konfliktus az első gyülekezeti időkben? Hát nem volt minden jó és szép akkor sem? Ma sincs másképp. Ha fájó is, hogy a mai gyülekezeti élet során is vannak ellentmondások, félreértések, mégsem kell, hogy emiatt kétségbe essünk. Engedjük oda a bennünket elválasztó „ütköző zónába" a mi Urunkat. Neki van hatalma, hogy az egymásnak feszülő „én"-eket krisztusi „mi"-vé formálja.

RÉ 188 MRÉ 240 Jn 14,8–17

„Az Úr… felforgatja az országot…” ( Ézs 24) Ézs 24

AZ ÚR ÁTRENDEZI A DOLGOKAT.[1] Isten jelenléte felforgatja a világot (1), jogos ítélete ugyanúgy, mint kegyelme: Jézus Krisztusban ezt egyértelműen megmutatta nekünk. Ehhez először megítéli a rosszat. A bűn természete az, hogy nem veszi figyelembe azokat az Isten rendjéből következő elemi törvényeket (5), amelyek az életet szolgálnák. A bűn tönkretesz maga körül mindent: elhervad a világ (4), gyalázatossá lesznek az emberek (5), átok alatt vagyunk (6), a föld lélekszáma nő, de erkölcsi értelemben fogyunk (6), csalás, kelepce, rettegés mindenütt (17), és elhagy bennünket az öröm: bealkonyul minden (11). A bűn következménye romhalmaz (12). A kegyelem azonban képes a lehetetlenre: újjászül. Ránk nehezedik a vétkünk (20), nem kelnénk fel többé, de az Úr lehajol, felemel, rongyos lelkünket befoltozza, betölti, megújítja az Ő Lelke.


[1] A völgyből domb lesz és hegycsúcs a mélybe száll (213. dicséret). Innentől kezdve nem az számít, hogy ki a köznép tagja, és ki a pap; ki a szolga és ki az úr, ki az eladó és ki a vásárló; a kölcsönadó és a kölcsönkérő (2). Az Úr nemcsak válságot kezel, nemcsak társadalmi problémákat old meg, hanem alapvetően új alapra helyezi az életünket. Ez a megváltás.