előző nap következő nap

„…kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak” ApCsel 16,11–18

11Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, 12onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. 13Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. 14Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. 15Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!" És kérlelt bennünket.16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!" 18Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban az órában kiment belőle.

Új földrészre „jött át” az evangélium, Ázsiából Európába. Így jutott el hozzánk is. Az első európai istentiszteletet nem templomban, hanem egy folyóparton tartották. Hirdessük mi is az evangéliumot mindig és minden helyen, amit mennyei Atyánk lehetővé tesz. Urunk bárhol megnyithatja a szíveket (14) az evangélium befogadására.

RÉ 461 MRÉ 298 

„Uram, mindent Te tettél, ami velünk történt…” (Ézs 26) Ézs 26

A FELTÁMADÁS ÍGÉRETE VILLAN MEG ITT. Kik részesülhetnek ebben a csodában? Első olvasatra azt szűrhetnénk le, hogy az igazak igen, a bűnösök nem (7-10). A Szentírás azonban ennél sokkal árnyaltabban fogalmaz. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, mert ebben a világban legfeljebb csak részigazságot birtokolhatunk, hanem az, hogy kitől várjuk az igazolást. Mindannyian nyomorultak és nincstelenek vagyunk, ezért csak abban a belátásunkban lehet igazunk, hogy saját ügyünkben sohasem lehet igazunk. Ez a belátás kegyelmi ajándék, melyből az a döntés következik, hogy teljes mértékben az Úrra bíztuk életünket és szabadításunkat. Az igaz ember ösvénye azért egyenes, mert az Úr igazgatja azt (7). Amikor a Szentírás igazakról és bűnösökről beszél, akkor ez soha nem az emberek részrehajló megkülönböztetése, hanem csakis az Istené. Aki az Úrban reménykedhet, az kegyelem alatt van, ezért az ilyen ember igaz (8). Nekik szól ez a csodálatos himnusz, előre mutatva Krisztusra, és feltámadásának hasznára: „Életre kelnek halottaid, feltámadnak a holttestek! Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok” (19) Erre az örömhírre csak azt felelhetjük: „Uram, mindent Te tettél, ami velünk történt” (12).