„…a Lélek indítására azt mondták…” ApCsel 21,1–11
Ki szól a lelkünkből? Mire biztatjuk a másikat? Istentől valók a gondolataink, indulataink? Tudjuk segíteni a másikat kijelölt útján, vagy gátoljuk őt? Pál Isten akaratát kereste mindenben. Az Úr Jézus nevéért vállalta minden útját, a nehezeket is.
RÉ 454 MRÉ 424
„Így szól az Úr!” (Ézs 37,21–38) Ézs 37,21–38
Az Istennek kedves lelkigondozásról van itt szó. Mit tesz Ezékiás király, szorult helyzetében?[1] - Maga elé teríti az asszír király levelét: szembenéz a helyzettel (14). - Zsákruhában böjtöl, önvizsgálatot tart (2), az azonnali „cselekvés” helyett: ez lényeges, egyelőre nem tesz semmit, hanem megáll, és imádkozik! (15) - Majd elmegy a templomba, az Úr szolgájához, Ézsaiáshoz (2), ahol Isten Igéjét kapja a prófétán keresztül (21). Az Igén keresztül megvilágosodik a szorult helyzet valós távlata; az is, amit a király testi szemei nem látnak, ám amit az Úr előre kigondolt (26), beleértve az Úr által készített szabadítást is. Ez az Úrnak kedves lelkigondozás: amikor szól az Úr, és együtt az Igét, az Úr szavát akarjuk meghallani. Az Igében megtalálható nyomorúságos helyzetünk valós szemlélete, az abból következő jogos ítélet, de a szabadítás is, amit Jézus Krisztusban elkészített a mi Istenünk. Mennyivel több, konkrétabb és gyógyítóbb ez minden technikás beszélgetésnél, megértő lelki enyelgésnél, az „akarsz-e róla beszélni” hitetlen aktusánál, ahol csak magunkban vagyunk, nem pedig az Úr előtt, így nem is oldódnak meg a dolgok. Ha szól az Úr, azzal Ő mindig lelkigondoz is. Szólj Uram!
[1] Ezékiás király nem esik kétségbe, nem cselekszik azonnal, mint aki meg tudja oldani a problémát, nem gyújt rá egy cigire, azaz nem „pótcselekszik”.