„…nem hagyta magát meggyőzni…” ApCsel 21,12–26
17Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak a testvérek. 18Másnap eljött Pál velünk együtt Jakabhoz, ahol a vének is jelen voltak mindnyájan. 19Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. 20Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért. 21Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. 22Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. 23Tedd hát azt, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. 24Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz. 25A pogányokból lett hívőkkel pedig már közöltük azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól." 26Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Amiről Isten meggyőzte Pált, arról nem beszélhették le őt. Isten akaratát olyan egyértelműen érezte és olyan tiszta szívvel vállalta, hogy ettől nem téríthette el senki. Minket ki győzhet meg és miről? Tudunk-e egész valónkkal arra hagyatkozni, amit Isten kér és ígér?
RÉ 54 MRÉ 54
„Rendelkezz házadról, mert meghalsz!” (Ézs 38) Ézs 38
A halál közelsége[1] számadásra hív. Ezékiás nem tökéletes, mert egyetlen ember sem az ebben a világban, de lelkiismerete tiszta: az Úr útján igyekezett járni, megtette, ami tőle tellett; mindezt az Úr teheti egésszé kegyelme által. Nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki ezt el tudja mondani elmenetele előtt: „én híven és tiszta szívvel éltem előtted”(3). A halál közelsége gyötrelmes titok, csak képekben fejezhető ki: lebontanak, mint sátrat, összetekernek, mint tekercset, elvágnak, mint fonalat, összeroppantanak, mint az oroszlán az áldozatát. A halál közelsége kegyelmi állapot, hogy a maradék időt még hívebben élhetjük, és a lantot már az Úr színe előtt pengethetjük (20), ahogy Ezékiás is erre kapja a tizenöt év hosszabbítást (5). Ezért javunkra válik a nagy keserűség (17)[2] A halál közelségét tapasztalva, ragaszkodunk az élethez, Ezékiás ezért sírt (3). Felejtsük most el itt a „sablonokat”. A király ragaszkodott az élethez, a megerősödéshez, a gyógyuláshoz (16-17), mert jó élni! Hozzá merjük-e tenni: Krisztussal és Krisztusnál azonban még jobb élni (Filippi1,23)?
[1] A halál lépésenként közelít: szorult helyzet, betegség, kétségbeesés. A szorongatott helyzet megbetegítette Ezékiás királyt. Tagadhatatlan, kerülhetünk olyan körülmények közé, amely akár halálosan is megbetegíthet, testben-lélekben egyaránt (1). Tehetetlenségében a fal felé fordult, imádkozott (2): ilyenkor az Úr elé kell járulni, mégpedig egyedül, senkire sem tartozik ez a szent párbeszéd.
[2] Ne felejtsük el, úgy kell odaállnunk az Úr elé, ahogy elmentünk ebből a világból, odaát már nem lehet megtérni. Csak aki él, az magasztalhatja az Urat (18-19) - elválasztó kegyelme által.