előző nap
következő nap

„…amit Isten felőled elrendelt” ApCsel 22,1–16

1"Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek." 2Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta: 3"Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan. 4E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat is, meg nőket is. 5Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől levelet is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az odavalókat is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket. 6Történt pedig, hogy útközben, amint déltájban közeledtem Damaszkuszhoz: hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből. 7A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 8Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. 9Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották. 10Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit tenned kell, amit Isten felőled elrendelt. 11Mivel pedig annak a fényességnek a ragyogása miatt nem láttam, a velem levők kézen fogva vezettek; úgy mentem be Damaszkuszba. 12Egy bizonyos Anániás pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind, 13eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Saul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem. 14Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. 15Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. 16Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.

Élettörténetét meséli Pál, mindazt, ami fontos a mögötte lévő időszakból. Arról szól, hogyan rendeződött át az élete Krisztussal. A kiáltozó tömeg elcsendesedik, és a szívből jövő, őszinte vallomásra figyelni kezd. A mi élettörténetünk miről szól? Milyen szerepe van benne Isten Fiának? Megváltoztak-e útjaink, s munkálnak-e változást másokban? „Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét” (16).

RÉ 298 MRÉ 429

 

„… vigasztaljátok népemet…” (Ézs 40,1–11) Ézs 40,1–11

Valóságos vigasztalás ez a fejezet. Júda népét a próféta már Babilonban látja (43,14), míg Jeruzsálem romokban hever (44,26).[1] A kor ebben a fejezetben más, Babilónia legyőzte Asszíriát. Lám, milyen ingatag a világbirodalmak jövője. A Júdai Királyságot Babilónia hurcolta fogságba. Kell a vigasztalás ebben a helyzetben. Korábban Ézsaiás kemény szavakkal intette meg Isten népét, hitetlensége miatt,[2] és megjövendölte mindazt, aminek ebben a fejezetben már tanúi vagyunk. Akkor kemény, határozott, prófétai hangra volt szükség, most pedig vigasztalásra. Bizony fontos azt tudni, mikor kell prófétaként, és mikor testvérként jelen lennünk a másik mellett; és mikor van szükség a kettőre együtt. A vigasztalás azonban csak akkor nem üres és hiábavaló, ha tényleg van megoldás, szabadulás, ha valóban nem a halálé az utolsó szó (6-8). Ennek okán a vigasztalás után ismét megszólalhat a prófétai hang, a biztos útról (3), az örömteli, örök jövőre nézve. Ez a fejezet valójában Krisztusra mutat (Máté 3,3).


[1] A kortörténészek szerint a 39. és 40. fejezet között több, mint száz év is eltelhetett, szerzőjét ezért Deuteró Ézsaiásnak is nevezik (Kr. e. 701 és 587 között). Nem tagadjuk azt, hogy Ézsaiás maga is megprófétálhatta mindezeket, Isten kijelentéseként.

[2] Visszautalva az előző fejezetre, ahol Ézsaiás próféta egy kétes helyzetben eligazító kérdéseket tesz fel Ezékiás királynak, aki félreérti az akkor még csak „erősödő” babiloni király látogatását; - talán rejtett szövetségest látott benne akkor, Asszíria ellenében, az Úrban való bizalom helyett, - talán felelőtlenül, érzelmesen és hiú módon kitárulkozott a babilóni király előtt, aki száz év múltán a nép ellenségévé lett.