előző nap
következő nap

„Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!” ApCsel 22,22–30

22Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!" 23Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe. 24Az ezredes elrendelte, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki: hadd tudja meg, miért kiáltoztak így ellene. 25Amikor pedig szíjakkal lekötötték, ezt kérdezte Pál az ott álló századostól: „Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?" 26Amikor ezt meghallotta a százados, az ezredeshez ment, és jelentést tett neki: „Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár." 27Erre az ezredes odament, és megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem: csakugyan római polgár vagy?" Mire ő így felelt: „Az vagyok." 28Az ezredes erre így szólt: „Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot." Pál ezt mondta: „Én pedig már benne is születtem." 29Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár, akit megkötöztetett. 30Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
Akár eddig is elmegy a bűnös emberi indulat: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!" (22). Ha nincs igazi, Isten előtti csendességünk, akkor teret nyer a lelkünkben a harag, a rosszindulat és gonoszság. Ma is figyelmeztet bennünket Isten, hogy ne legyünk a gonoszság eszközei, hanem fogadjuk be Krisztus önfeláldozó szeretetét. Őrizkedjünk attól, hogy indulataink uralkodjanak rajtunk!

RÉ 452 MRÉ 381

„Ne félj férgecske…” (Ézs 41,1–20) Ézs 41,1–20

Ne félj, férgecske, - hangzik Isten bíztatása felénk. Ez nem éppen hízelgő megszólítás, de valós; mert bizony ilyenek vagyunk, mint amilyen Jákób volt: ügyeskedő, hazug, csaló. Vegyük azonban komolyan az igevers második sorát is, amely ezt a férgecske Jákóbot maroknyi Izráelnek nevezi, vagyis Isten kiválasztott (9), megsegített, megváltott népének tulajdonítja őket, akiket győzelmes jobbjával támogat (10). Nem kell tehát félni, mert az Úréi vagyunk, noha férgek vagyunk. Ezért ellenségeink is az Úr kezében vannak (1-6), nem engedi őket pusztítóan fölénk nőni, sőt a kellő időben cséplőszánná tesz bennünket (15-16), hogy törni és zúzni tudjuk őket, nem sokféle „bottal”, hanem a krisztusi szeretet cséplőszánjával. Eljön az idő, amikor vizet fakaszt az Úr népének a pusztában (17).[1] Itt ujjonghatunk szabadon, ez lesz az igazi szabadság, betöltve és túlhaladva minden itteni „liberalizmust”. Ez az ujjongás már nem ismer semmiféle szabályt, mert a szabály nem kívülről, nem belülről, hanem felülről vezérli. Ez az ujjongás az Urat dicséri, ez az ujjongás jó, minden lényeget kitölt (16).


[1] Itt forrásai patakokká, és bővizű tavakká duzzadnak, és megoltja mindenféle szomjúságunkat, a cédrusok között (17).