„…hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében” ApCsel 24,10–21
10Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. 11Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni. 12De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. 13Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. 14De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. 15És azt remélem Istentől, hogy – amit ők maguk is várnak – lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. 16Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. 17Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be. 18A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. 19Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. 20Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. 21Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek."
Pál hitvallása és életvitele Isten szavára épült. Minek felel meg a mi hitvallásunk és mindennapi keresztyénségünk? Sokszor átvesszük ennek az istentelen világnak a lelkületét, mert nem vesszük eléggé komolyan Isten szavát. Éljünk naponta azzal a lehetőséggel, hogy olvassuk Isten igéjét! Legyen a Biblia az a mérleg és az a mérce, melyen megtaláljuk az élet igazi értelmét és egyensúlyát!
RÉ 254 MRÉ 364
„… nem értem fáradoztál…” (Ézs 43,22–28) Ézs 43,22–28
MIÉRT TESSZÜK, AMIT TESZÜNK? Mik a valódi indítékaink? Tegyük fel ezt a kérdést Istennel való viszonyunk kapcsán is: saját önös érdekeink miatt kell az Isten is? Kálvin ezt a veszélyt elkerülendő hangsúlyozta, hogy Isten dicsőségének szolgálata lehet a hívő ember egyedüli szándéka; amennyiben ebből áldás fakad számunkra, az is Isten szuverén döntésének ajándéka. A mai Ige leplezetlen diagnózist ad Isten népéről, rólunk: elém járultál, így szól az Úr, de nem értem fáradoztál, hanem csak magadért (22-24). Az Úr azonban hűséges a hűtlen és gyarló népéhez, mert nem másítja meg rólunk hozott döntését, és velünk való szándékát. Az Ő döntései örökkévalók, bár a mieink megbízhatatlanok, az Ő szándékai tiszták, noha a mieink tisztátalanok és önzőek. Ezért az Úr önmagára, Krisztusra tekint, és nem álnokságunkra; sőt vétkeinket úgy eltörli, hogy azokról többé meg nem emlékezik (24-25).[1] Ma reggel egyik ismerősöm lekéste a vonatot, esélye sem volt már felérni Budapestre, a kijelölt időpontra. Bizony, ez a vonat elment, szoktuk mondani: lekéstünk, mint Ézsau az atyai áldásról (1Mózes 27,34-39), lekéstünk, mint annyi mindenről. Micsoda evangélium, hogy a kegyelem vonatát nem késhetjük le! Ez minden békesség, alázat és az Isten dicsőségét szolgáló élet alapja; nemcsak egyéni, hanem egyházi és társadalmi méretekben is.
[1] Tévesztéseinknek ugyan lehet egy ideig való következménye, de nincs örökkévaló kihatása (28). Ha ez nem így lenne, nem állhatnánk meg előtte, nem igazolhatnánk magunkat, elvesztenénk a pert; „ősatyáink” is ilyenek voltak, de mi sem vagyunk jobbak (27). Csak az Ő irgalma tart meg, és ez az irgalom képes megtisztítani minden szándékunkat is. Ő pedig nem vonja meg Tőlünk irgalmát soha. Szeretetétől nem választhat el senki (Róma 8,38).