„...majd ismét hívatlak" ApCsel 24,22–27
22Erre Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról, és így szólt: „Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben." 23Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban; és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.
24Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről. 25De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak."
26Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.
27Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak.
24Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről. 25De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak."
26Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.
27Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak.
Türelem. Két évig hívatták Pált újra és újra, hogy a hitéről beszéljen a helytartó előtt. Két évi igehirdetés egy embernek, akitől az élete függött. Kiszolgáltatott és bizonytalan helyzetben kellett Istenről, bizalomról, az élet alapjairól szólnia úgy, hogy nem látta az eredményét ennek az evangelizációnak. Talán van, hogy nekünk is reménytelennek látszó helyzetben kell bizonyságot tennünk, és próbára teszi a türelmünket, hogy nem látjuk missziói munkánk gyümölcsét. Figyeljünk arra a lelki szabadságra, ami Pálban megvolt, és kérjük ezt a Szentlélektől!
RÉ 163 MRÉ 159
„De most hallgass rám…” ( Ézsaiás 44,1-20) Ézsaiás 44,1-20
A „most" keserves, a jelen fájdalmas, hiszen fogságban vannak azok, akiket a próféta megszólít. A gyötrelmes jelenben terhel a múlt, és beszűkül a jövő. Isten szava képes egyedül arra, hogy ebből a nyomorúságos helyzetből kimozdítson: most hallgass rám szolgám (1). A jelen számára egyetlen esély, ha az örökkévaló Úrra figyel. Isten színe előtt aztán feltárul a múlt, miszerint Ő a mi kiválasztónk, alkotónk, formálónk (1-2). Az Úr jelenlétében kitárul a jövő: nemcsak élet támad, víz és patak; hanem új élet adatik, mert az ember lelke megtelik Isten Lelkével, úgy, ahogy a víz betölti a medrét (4). A jelenben így megszűnik a félelem (2), miközben az ember nem magával, hanem Istennel dicsekszik, akinek tulajdonaként megoldódott a múlt és reménytelivé lett a jövő, azaz boldoggá lett a jelen. Ez a megváltás: a jelenben meghalljuk az Úr szavát, felismerjük Őt, életünk gyökerét és ágát. Ezt a csodát csak az Úr képes megcselekedni, rajta kívül senki más (6-8; 9-20). Szólj Urunk, hogy jelenléted megtartson a jelenben. Régebben a közutak mentén, a nagy kanyarok és szakadékok közelében vasbetonból készült, robosztus korlátokat helyeztek el. Itt azonban egyértelművé tették, hogy innen jössz, és erre mész; ne félj, úton vagy, csak figyelj rám!