előző nap
következő nap

„Bizonyára gyilkos ez az ember"..."és azt mondták róla, hogy isten." ApCsel 28,1–10

1Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 2A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 3Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegből, és a kezébe mart. 4Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: „Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem hagyja élni." 5Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. 6Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. 7Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. 8Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. 9Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. 10Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.
Sokszor fogalmazunk meg kétségeket saját népünk erkölcsi állapotával kapcsolatban, de milyen jó átélnünk, hogy ez a nemzet a bajban összefog, önzetlenül segít. Nem kérdés azonban, hogy gyógyulásra van szüksége a népnek, amely vesztesnek bélyegzi a bajba jutottat, és hajlik a bálványozásra. Isten adja, hogy gyógyító erők kísérjék az evangélium ügyét Magyarországon is. A helyreállított egészség jele a vendégszeretet, a tisztelet és a megbecsülés.

RÉ 462 MRÉ 423

„Földre borulnak előtted…” (Ézs 49,14–26) Ézs 49,14–26

Életes képekkel festi le az Ige, miként ad hatalmas győzelmet az Úr az Ő népének, mindenféle erőszakoskodó felett.[1] Teljes és vitathatatlan ez a győzelem: mert az ellenség leborul, és Isten népének lába nyomát csókolgatja (23), miközben az Úr megeteti velük saját húsukat és megitatja velük saját vérüket (26). Ezek képek, amelyek Isten seregének diadalát szemléltetik, de tudjuk, hogy az Úr önmagát áldozta fel értünk, hogy még ellenségeinket is megtérésre hívja (26). Beteg az olyan ember, akit kielégít ellenségének megalázása és kiirtása. Ne előttünk boruljanak le ellenségeink, hanem az Úr előtt (23). A Krisztusban nyújtott elégtétel „elég”, ettől kezdve csak megbocsátani lehet, még akkor is, ha a megtéretlen világban ennek „életveszélyes” kockázata van. Ki kezdje el, ha nem mi, az Ő gyermekei, a krisztusi konfliktuskezelést. Ennek veszélyei kapcsán érvényes igazán a mai Ige bíztatása: „markaimba metszettelek”! (14)


[1] Elhagyatottak lehetünk, de nem vagyunk elveszettek: méhe gyermekei vagyunk, az Úr tenyerében vagyunk szüntelenül (14-16). Életére esküdött az Úr (18), e kijelentés igazát hangsúlyozva, és ezt meg is bizonyította Fiában, Jézus Krisztusban. A megváltás valóságát már ebben a világban megmutatja az Úr: kihozza népét mindenféle fogságból (21), összegyűjti őket, megszaporítja és meggazdagítja azokat (21), felemeli tekintetüket (18), elűzi azok pusztítóit (19).