"Így érkeztünk Rómába." ApCsel 28,11–31
16Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. 17Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. 18Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. 19Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. 20Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot."
21Ők pedig ezt mondták erre: „Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem az atyafiak közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. 22Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik." 23Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. 24Egyesek hittek a beszédének, mások meg nem hittek. 25Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, 26amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg! 27Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. 28Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani."
29(Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.) 30Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. 31Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.
RÉ 225 MRÉ 414
„… hogy tudjam szólni Igéjét az elfáradtaknak…” (Ézs 50) Ézs 50
Ez a fejezet a harmadik ének az Úr szenvedő szolgájáról.[1] Egészen új üzenetet hozott az Úr szolgája, amit nem képesek feldolgozni és befogadni kortársai: hiszen könyörületről, a gyengék és elesettek támogatásáról, más népek üdvösségéről szól (4-5). A könyörület és a másoknak is jutó szeretet idegen gondolat volt Isten népe előtt: „csak mi”, „csak nekünk” - így gondolták, miközben minden nyomorúságot, bűnök jogos büntetésének tartottak, amelybe nem fért bele az irgalom. Vigyázzunk, a másoknak is jutó irgalom krisztusi gondolat; de ne keverjük össze azt, ennek mai, „szabadelvű” változatával, amely viszont nem akar hallani sem bűnről, sem semmiféle különbségekről, sem számadásról, ezért mindent összemos. Az Úr szolgája Krisztus ügyét képviseli, készíti elő - ezért szenvedést és gyalázatot is vállal (6), mégpedig úgy, hogy arcizma sem rendül, mert az Úr megerősíti Őt (7-9).[2]
[1] Felkelő nap ez a fejezet, világosság, hajnali fény. Milyen döbbenetes, hogy akkor is, ma is jobban szerették az emberek a sötétséget, vagy a mesterséges fényt, mint a világosságot, sőt, mi „bennfentes kegyesek” is jobban szeretjük, a krisztusi üzenet helyett a magunk „szűkkeblű” igeértését. Sokszor éjszakai, városi világításhoz hasonló a keresztyénség: nem sötét, de nem is a nap fénye.
[2] Valahányszor felkel a nap, mindig erre a bibliai fejezetre emlékeztet: az Isten reggelenként megújuló irgalmára (Lukács 1,79): adjak ebből a nekem jutó szeretetből másoknak is, de éljek belőle én is! Hiszen Krisztus már meghalt értem, nem feltétlenül nekem kell meghalni másokért: éljek irgalmából én is, hogy az Úr eszközeként holnap is adhassak abból másoknak.