"Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában" Mk 1,1–8
Keresztelő János Isten újat kezdő munkájának hírnöke. Kortársai között egy kívülálló, akinek vad életformája Isten szelídítetlen szentségét tükrözi. Bátor kiállása provokáló, de egyúttal útbaigazító jelzőtábla egy testi-lelki nyomorúságban élő nép számára. A mi hivatásunk is, hogy Krisztusra mutató jelek legyünk.
RÉ 296 MRÉ 187
„De az én szabadításom örökre megmarad…” (Ézs 51,1–16) Ézs 51,1–16
Ma megint „rémtörténeteket” hallottam, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal, hogyan tartják sakkba egymást: főnök és beosztott, tehetős és „tehetetlen”, lelkipásztor és presbiter, hívő és „hitetlen”, keresztyén és nem keresztyén, egészséges és beteg, hogyan válnak bizonytalanná életek, egzisztenciák, idegrendszerek. Biztos kapaszkodó a mai Ige, áldott gyöngyszem: miért félsz halandó embertől, aki a fű sorsára jut, elfelejtetted alkotódat, az Urat? (12) Az Úr szabadítása örökre megmarad, igazsága nem rendül meg! (6) A legfontosabb ezt tudni, akinek ebben bizonyossága van, az az ember valóban az Úr népének tagja (16). Tehát nem kell félni senki emberfiától sem, ide értve a jelen és a jövő hatalmasait, pénzügyi és szellemi potentátjait, ide sorolva a bölcseket és a teológusokat is; mindazokat, akiktől, úgy tűnik, bármi módon függünk! Nem kell félni, elmúlnak, akár az ég és a föld. Egyedül az Úr igazsága és szabadítása marad meg, Krisztusban kijelentett és megvalósított, megváltó gondolata (6-16).[1]
[1] Az Úr megtartja népének maradékát: ahogy megáldotta és megszaporította Ábrahám utódait, úgy fogja megvigasztalni és kihozni őket a fogságból, életüknek pusztaságát Édenné és örvendezéssé fogja formálni (1-3). Ezek az ígéretek azonban nemcsak Izráel népének maradékára vonatkoznak, hanem minden népre, nemzetre és szigetre. Az Úr szabadítása egyetemes: törvényét, örökkévaló rendjét minden nép világosságává fogja tenni; kegyelmes rendelése szerint (4-5).