„Akinek van füle a hallásra, hallja!” Mk 4,1–20
1Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. 2Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 3"Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, 4és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 5Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; 6amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 7Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. 8A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is." 9Majd hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!"10Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 11Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; 12hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak." 13Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 14A magvető az igét veti. 15Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor meghallják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 16Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, 17de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak. 18Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, 19de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. 20Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz."
RÉ 377 MRÉ 161
„De amit te csinálsz, az nem használ neked…” (Ézs 57,1–13) Ézs 57,1–13
Az ember életében nagy fordulat, amikor rádöbben arra, hogy „csak ennyi” az élet: mindaz, amiért hevültünk, hajtottunk, nagyra tartottunk, valójában mulandó, nem lényeges, mások előtt főként nem számít. Egykori nagy zenekarunk, a Presser féle LGT énekelte: „amikor elköszöntünk mind, a bohóc ránk legyint”. A mai Ige joggal nevezi a „csak ennyit”, a maga nyelvezetén bálványnak (3-9): haszontalan (10-12), mert pihenni térünk, és elvész mindaz, amiért izgultunk; még akkor is, ha nagyon igaznak gondoltuk azt, amit képviseltünk (1-2). A megtérés ott veszi kezdetét, ahol az embert ez a „bálványosan csak ennyi” tapasztalat igazán meggyötri (12), és engedi, hogy végre üres edény lehessen az Isten kezében, amelyben megjelenhet, saját maga önző tartalma helyett az Isten mennyei világának ajándéka. Isten nélkül „csak ennyi”, és még a bohóc is csak ránk legyint, akárkik voltunk is, Krisztussal azonban nemcsak ennyi, hanem örökkévalóan több.