előző nap
következő nap

„…sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét…” Mk 4,21–34

21Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? 22Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. 23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"24Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. 25Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van."26Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, 27azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. 28Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. 29Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás." 30Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? 31Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, 32miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak." 33Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. 34Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.

Jézus példázatai nagy hatással vannak minden nemzedékre. Most arra tanít Urunk, hogy ne csak az ő példázatainak  emlékezetes történetei, hanem a benne hívő életünk is legyen ilyen megragadó, emlékezetes, életet átformáló hatású, és hiteles bizonyságtétel tanításairól, gyógyító erejéről, a kereszthalálával minden bűnös számára szerzett bűnbocsánatról és a halál feletti diadaláról.

RÉ 215 MRÉ 375 Zsolt 66 

„Békesség, békesség közel és távol!” ( Ézs 57,14–21) Ézs 57,14–21

Milyen békétlen az emberi szív.[1] A legjobb kép erre az Ige által is használt háborgó tenger; de ha nem is háborog az emberi lélek, akkor is olyan, mint a folyó, vagy a tó, örökké mozgásban van, hullámzik, és ha nagy is a szélcsend és csak fecseg a felszín, akkor is feszülten hallgat a mély. Az ember nem tud megnyugodni, iszapot és sarat kavarnak hullámai. Állandóan „kavarunk”: azt hisszük, létünk az állandóan fontoskodó életben igazolt, pedig a tevékeny élet nem biztos, hogy az állandóan cselekvő élet. Van, amikor az elcsendesedésnek, a leállásnak, a félreállásnak az ideje jön el, és a negyedik parancsolat ilyenfajta értelmében engedve tudnánk igazán használni (20-21). Egyedül a magasztos, felséges, örök, szentséges Isten képes rajtunk segíteni (15). Ezek az Istennel kapcsolatos jelzők azt próbálják visszaadni, hogy Isten „cselekvő, de nyugodt” Úr: magassága ebben is jelzi az embertől való lényegi különbségét. Ez az Isten képes egyedül arra, hogy lecsendesítse a tengert, elsimítson minden fölösleges hullámverést, és ezzel igazán áldottá tegye életünket.[2]


[1] Békétlen az emberi szív, mert valójában kielégítetlen és magányos; a sokaságban, vallásosságában is: „Veled együtt rágom én az életem. Csak az íze lett enyém, és éhezem” (LGT).

[2] Egyedül az Úr az, aki lehajol azokhoz, akik alázattal belefáradtak végre a maguk megtört életének mélységeket felkavaró hullámveréseibe, és felüdíti életüket (15). Mindezt summás teológusként is megfogalmazza Ézsaiás: jogosan haragudna nyugtalan, és elefántként porcelánboltban sürgő életünkre az Úr, de nem haragszik vég nélkül alkotásaira (16). Látja haszonleső életünk minden bűnét, mégis könyörül: meggyógyít, vigasztal, vezet, hálára indít, békességre vezet. Az élő víz hullámzik, nem poshad meg, de nem kavarodik fel, nem háborog; hanem nyaldos, hűsít, simogat, üdít, frissít; éltet. Ahol pedig az ember közelében ez a krisztusi béke terem, ott „távolban” is ez a béke adatik, szívből szívbe.