„Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Mk 4,35–41
35Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra." 36Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. 37Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 38Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" 39Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. 40Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?" 41Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"
RÉ 300 MRÉ 388
„Ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58) Ézs 58
Az igaz istentisztelet mindig a másik ember iránti szeretetben mutatkozik meg. Amennyiben a hit, a tanhoz, kegyességhez, és istentiszteleti formához való ragaszkodásban mutatkozik meg csupán, amelynek következménye mindazok agresszív meggyőzése, vagy kitaszítása, akik másként gondolják és teszik – akkor hamis az istentiszteletünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegy mit hiszünk, és hogyan nyilvánítjuk ki a hitünket; távolról sem mindegy; de az igaz hit mindig az emberszeretetben kezdődik el. Amíg az ember a saját kedvtelései után jár (13), ide értve saját kegyességét és igeértését is; amíg kegyességében elmegy az éhezők, a bujdosók, a mezítelenek, és a sokféle jármot viselők mellett (6-7), addig hamis minden áhítat, böjt és vallásos cselekmény. Aki közel van az Úrhoz, az nem zárkózik el testvére elől, bárki legyen is az (6-7).[1] Urunk, adj erőt a krisztusi újhoz, az igaz istentisztelethez, de nem hamis, hanem a Te medred szerinti nyitottsággal.
[1] Ez persze nem azt jelenti, hogy megtagadjuk az ősi alapokat (12). Az egyetlen fundamentum Jézus Krisztus. Mi már csak Őrá építkezhetünk, a fentiek szerint. Bizony, nincs ennél nehezebb: megtagadni kedvteléseinket, adni, nyitni, segíteni; még ellenségeinknek is, azoknak is, akik folyton szórakoznak velünk; és mindezt nap, mint nap újra kezdeni. Valljuk meg, könnyebb bezárkózni tanbeli és kegyességi várfalaink közé.