előző nap
következő nap

„…hirdették az embereknek, hogy térjenek meg…” Mk 6,1–13

1Jézus akkor eltávozott onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai is. 2Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? 3Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?" És megbotránkoztak benne. 4Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában." 5Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított. 6Csodálkozott is hitetlenségükön.Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
7Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, 8és meghagyta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; 9saru viszont legyen rajtuk, de ne öltsenek magukra két ruhát. 10Ezt is mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, ott maradjatok egészen addig, amíg tovább nem mentek onnan. 11Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük." 12A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; 13sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Ti, az egyház vezetői, pásztorai, presbiterei, tanítói, diakónusai, hűséges, vagy csak ritkán templomba járó tagjai térjetek meg, hogy az egyetemes egyház és a helyi gyülekezet bizonyságtétele elfogadható lehessen kortársaink számára, és ők is részesei lehessenek a bűnbocsánat és az örök élet ajándékának. A megtérés örömüzenetét az hirdeti hitelesen, aki előbb maga is szíve szerint megtér Megváltó Urához.

RÉ 294 MRÉ 380

„Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját…” (Ézs 61) Ézs 61

Megdöbbentő a 2. vers: Isten úgy áll bosszút, hogy kegyelmet ad, és megvigasztal minden gyászolót:[1] mindezt Jézus Krisztusban bizonyította (Lukács 4,18-19).[2] A mai napig nem emésztettük meg azt az evangéliumot, amit Jézus Krisztus hozott. Mi azt várjuk, hogy odacsap az Isten, és mindig a másiknak csap oda, rajtunk pedig könyörül. Itt egészen másról van szó: arról, hogy csüggedés helyett örömöt ad az Úr (3); nekünk pedig, akiket már az üdvösség ruhájába öltöztetett az Isten (10), nekünk a csüggedőket kell bátorítani, hogy közel van a szabadulás, örökké tartó örömben lesz részük. „Csak” ennyi a feladatunk, és „mindent teszünk”, csak éppen ezt nem.[3]


[1] Ezt erősíti meg a 11. vers: úgy sarjaszt igazságot az Úr, hogy szívből fakadó öröméneket ad a szánkra. - Akit ugyanis betölt az Úr Lelke, az örömhírt visz másoknak, bekötöz, és szabadon bocsát, vagyis hirdeti az Úr kegyelmét.

[2] . Nem véletlen, hogy a mi Urunk ezt az ézsaiási próféciát magára vonatkoztatta.

[3] Pedig milyen nagy szükség lenne a csüggedők bátorítására! Az evilági igazságszolgáltatás lehet jogszerű, törvényes, de nem ismeri az irgalmat. Előttem vannak azok az arcok, akiket tényleges életfogytiglanra ítéltek, jogosan; többen azt kérték volna, hogy inkább végezzék ki őket. De jó, hogy Isten egyszerre igazságos és kegyelmes: szabadulást hirdet sokféle, jogosan lesittelt fogolynak. Én is ilyen amnesztia részese vagyok.