„Ti adjatok nekik enni!” Mk 6,30–44
35De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: „Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. 36Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." 37Ő azonban így válaszolt nekik: „Ti adjatok nekik enni!" Mire ők ezt mondták neki: „Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?" 38Jézus azonban megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Amikor megnézték, így szóltak: „Öt kenyerünk van, meg két halunk." 39Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit egy-egy csoportba a zöld fűre. 40Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. 41Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. 42Miután mind ettek, és jól is laktak, 43összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. 44Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.
Jézus bevon bennünket is a maga szolgálatába. Az ő „kezei” lehetünk mások felé. Valójában Jézus minden adomány forrása: itt is ő áldja meg és sokasítja meg a kenyereket. Ő mégis a tanítványoknak adja a megáldott ételt, és a tanítványok feladata, hogy a sokasághoz eljuttassák. Jézus lelki áldásaival is ugyanígy van: először nekünk kell elfogadnunk, hogy azután továbbadhassuk másoknak is!
RÉ 196 MRÉ 365 Zsolt 82 Ézs 63,1–14
„Mint amikor a jószág pihenni tér a völgybe…” (Ézs 63,1–14) Ézs 63,1–14
Milyen felfoghatatlan a megkülönböztetés, ami e fejezet két szakasza között feszül: egyrészt a népek jogos, de rettenetes ítélete,[1] másrészt náluknál semmivel sem jobb népének szabadulása. Ez a kegyelem, mert „mégiscsak” irgalmasan bánt népével, nagyon hűségesen; még engedetlenségük ellenére is (7-10). - Visszaemlékezni az Úr eme kegyelmes tetteire, hálát adni szabadító irgalmáért: ez az egyetlen megoldás. Ehhez azonban meg kellene pihenni, mint amikor a jószág pihenni tér a völgybe, nem gondol felettébb a holnapra, hanem ráhagyatkozik a ma kegyelmére, amiből majd holnap is élni fog. Ez nem egy „bamba” passzivitás, hanem a mostaninál sokkal nagyobb nyugalom, hit, és ebből fakadó jelenlét és cselekvés a világban (11-14). - Ez a nyugodt, hitből fakadó cselekvés minden népért való könyörgést is jelent, mert nagy öröm, hogy az Úr népe megmenekülhet, de Urunk könyörülj hűséggel másokon is, ahogy ezt Jézus Krisztusban kijelentetted.
[1] Edóm népe, Isten népének ellensége, kezdettől fogva (1Mózes 25,22-26; Róma 9,13). Edóm az „ellenség” típusa. Az Edómot érő isteni ítélet ebben a prófétai látomásban kiszélesedik, és Isten ellenségeinek ítéletévé lesz, majd végítéletté. A borsajtó képe szemlélteti az ítéletet, ahogy a vörös szőlőt tapossák, és folyik a leve; úgy folyik majd az istentelen népek leve is, Isten bosszúállásának napján (3-4). Szó szerint ezt olvassuk az Igében. A „levünk” már folyik, sokféleképpen tapasztaljuk, már életünkben: nem is az Úr, már előtte a bűneink kegyetlenül megtaposnak bennünket, izzasztanak, lóg a nyelvünk, - de azért csak loholunk tovább.