előző nap
következő nap

„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Mk 6,45–56

45Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 46De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. 47Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. 48Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. 49Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. 50Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" 51Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. 52Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.
53Ezek után a túlsó partra átkelve, Genezáretbe érkeztek és kikötöttek. 54Amikor kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték őt, 55és némelyek befutották az egész környéket; kezdték a betegeket ágyakon oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott. 56Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy településekre, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meg is gyógyultak.
Jézus Úr a természet felett is, mert ő Isten örök Fiaként a teremtésben is részt vett, és ezért a teremtmények felett is rendelkezik. Állandó, imádságos kapcsolatban volt mennyei Atyjával (46). Ne magunkban akarjunk megküzdeni nehézségeinkkel, betegségeinkkel, hanem vigyük mindezt őhozzá. Bízzuk azt is őrá, hogy hogyan és mikor adja csodás erőit életünkbe.

RÉ 166 MRÉ 168

„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál…” (Ézs 63,15–19) Ézs 63,15–19

Sokszor tapasztaljuk azt, hogy a problémánk konkrét, de a valós segítség már kétséges, Isten szabadítása pedig a legkevésbé lesz konkréttá. Jogosnak tűnhet a panasz, amely még a hívő embert is megkísértheti, hitét gyengítheti: hol vagy Uram, miért engeded, hogy eltávolodjunk Tőled? Ez a zsoltárszerű prófécia Isten konkrét jelenlétért, segítségéért kiált, a bajban: „Tekints le az égből, nézz le dicső hajlékodból, Szakítsd szét az eget, és szállj le, hogy meginogjanak a hegyek”; azaz mutasd meg magad látható módon! (15 és 19) Ne elégedjünk most meg azzal a sablonos válasszal, hogy Jézus Krisztusban megtette ezt, Urunk, vannak olyan helyzetek, amikor látható, azonnali segítségre van szükség; mindazonáltal növeld a mi hitünket, hogy ha nem látunk, akkor is higgyünk (János 20,29).[1]


[1] „Ellenségeink tapossák örökségedet, szent néped csak ideig birtokolja” (18): ez az alaphelyzet, amiben felhangzik mai Igénk (18). Általánosan is értelmezhetjük ezt a sort, mert ez életünk alaphelyzete. A bűn természete, hogy egymás ellenségeivé leszünk, támadunk, tapossuk egymást, miközben csak egy ideig birtokolhatunk ebben a világban bármit is. Ézsaiás panasza azonban konkrét és kollektív, vagyis Ézsaiásnak nem az fáj, hogy neki vannak ellenségei, hanem hogy az „örökségnek”, népének, az Isten ügyének vannak ellenségei. Nem egyéni fájdalmait panaszolja a próféta, közös és szent ügy miatt panaszkodik; valós bajt tár elő. Ma már ennél is súlyosabb a helyzet: már nincs is örökség, alig számít az elődeinktől kapott hagyományrendszer; Isten ügyével kapcsolatban pedig végképp nem, - már nem is fáj, hogy tapossák. Az ellenséget nem abban látjuk, aki Isten ügyét tapossa. Amit a próféta imádságként fogalmaz meg, „hol vagy Uram?”, azt ma gúnyként, istentagadó indulattal kürtöltetik (15-19).