előző nap
következő nap

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa” Mk 10,1–16

1Jézus onnan elindulva elment Júdea határába és Jordánon túlra; újra sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. 3Ő azonban visszakérdezett: „Mit parancsolt nektek Mózes?" 4Azok ezt mondták: „Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást." 5Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. 7Ezért elhagyja az ember apját és anyját, 8és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza."
10Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai. 11Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; 12és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el."
13Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 14Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." 16Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
A felnőtteknél az számít, aki a nagyok fölött is úrrá lesz, és rájuk kényszeríti a maga akaratát. Isten országában az a legnagyobb, aki az egészen kicsiknek is tud szolgálni, s alá tudja rendelni akaratát az ő érdekeiknek és szükségeiknek. A gyámoltalan gyermek képtelen az életét önerejéből megoldani. Emlékeztessen az ige Istenre szorultságunkra, a Betlehemi Gyermekre, a Megváltó Krisztusra.

RÉ 479 MRÉ 425 Zsolt 85

„… egy nagy szobrot láttál…”(Dán 2,24–49) Dán 2,24–49

A király látomása az eljövendő országra mutat, Isten országára, amely Krisztusban közelített el. A történelem keretei között kezdi meg Isten a megújítás munkáját. Minden „renoválás” először rombolással jár. A szobor összedől, nyom nélkül eltűnik (35). Ez a világ birodalmainak sorsa. Eljön majd az ország, amely nem roskad össze, és nem fakul meg soha (44). Akik nem engednek az Isten országa növekedésének, akik megbotránkoznak Isten rendjében (Zsoltárok 118,22-23; 1Péter 2,6-8), azokat összedönti, mint a kő a szobrot (45). Isten népének üldözésekor áldott vigasz volt ez az üzenet az Ő országának eljöveteléről. Krisztusban eljött, másként, mint elgondolták; de már itt van. Akik engednek Őneki, azok szeretetét tapasztalják; akik azonban ellenállnak, azokat összezúzza.[1]


[1] Próbáljuk kortörténetileg megérteni ezt a szakaszt. A babilóniai király látomásbeli szobrának feje aranyból, melle és karja ezüstből, hasa és oldala rézből, lábszára vasból készült, lábujjai vasból és cserépből álltak össze. A szobor különböző anyagú részei egymás után következő birodalmakat jelentenek: az arany a babilóniakat; az ezüst a médeket; a réz a perzsákat; a vas pedig a macedón Nagy Sándor birodalmát jelentik; a vas és a cserép keveredése (de nem egyesülése) pedig Nagy Sándor birodalmának széthullása után északon a Szeleukidák (Szírek), délen (Egyiptomban) a Ptoelmaioszok uralmát jelenti. Dániel könyve IV. Antiokhosz (Kr. e. 175-163) ideje alatt íródott, amikor elkezdődött a hithű zsidók üldözése. - A szobor a mindenkori evilági hatalmakat jelentheti. Ezek a hatalmasságok sorban váltják egymást, összeférhetetlenek (43), akárcsak a vas és a cserép, egyre silányabbak (32-33), az aranytól a vasig és a cserépig, mert nem ismerik el az Úr hatalmát, és nem állnak be az Isten rendjébe. A szobor azonban jelentheti a saját „szobrocskáinkat” is: akik előtt leborulunk, az Úr helyett. - Dániel viselkedése beszédes. Először is alázata, miszerint nem a maga bölcsességének tulajdonítja a király töprengésének megoldását (30). Dániel nem borul le a király előtt és idegen szokások előtt, de nem utasítja el azokat a kedvezményeket sem, amelyekkel kitünteti őt a király: egyszerre hű, miközben él a lehetőségekkel, azokat Isten segítségeként éli meg, és áldásaként fogadja el. Ezzel segít barátain is. Megfontolandó, ugyanakkor kritika alá veendő ez a magatartás (46-49): hol a határ az Isten áldása, és a saját javunkat kereső élelmesség között; ahonnan már csak egy lépés a hűtlenség.