előző nap
következő nap

„…jöjj, és kövess engem…, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt…” Mk 10,17–34

17Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 18Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 19Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat." 20Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva." 21Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem." 22A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!" 24A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni." 26Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?" 27Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges."
28Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk." 29Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 30és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. 31Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első."
32Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: 33"Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, 34kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad."

Ezt az embert a gazdagsága helyhez köti, képtelen a követés határán átlépni, pedig a lépések rendje adott: menj el, oszd szét, jöjj, kövess! Baj, ha az ember úgy kötődik valakihez vagy valamihez, hogy emiatt kapcsolatszegény, beszűkülő és elszigetelődő. Isten országa nem kirekesztő. A kapcsolatra való képtelenség leküzdése mindig Isten csodája.

RÉ 167 MRÉ 412

„… ha valaki nem borul le, és nem hódol…” ( Dán 3) Dán 3

Gyönyörű ez a bibliai fejezet, de nagyon nehéz. A király hódolatot kér; azt hogy boruljanak le előtte (11), mert aki nem ezt teszi, az halál fia. Rettenetes ez a „diktatúra”, de megfordítom, lehet-e szelíden és szeretettel vezetni bármiféle emberi közösséget. Ma különösen igaz, hogy az emberek határtalanul visszaélnek a szeretettel, még az egyházban is. Ahol erőt és szigort éreznek, ott félnek, és rendben-csendben végzik a dolgukat, a maguk helyén. Nagy kérdés, hogy létezik e köztes állapot a szabadság káosza és a félelmetes rend között? Ahol nem hódolnak, ott a következő pillanatban hódítanak? Ez nem változtat azon a tényen, hogy csak az Urat illeti tisztelet és hódolat, nem pedig szobrokat és embereket. Amíg azonban Isten országa nem teljesedett ki, addig a bűn - rontotta világban Isten szuverenitásának evilági hatalmakban is szükséges testet öltenie: mi ugyanis minden szeretettel és szelídséggel visszaélünk.[1]


[1] Erre a „legtökéletesebb” paradigma Jézus Krisztus keresztre feszítése.  Ő azonban azért halt meg, hogy kaput nyisson az élő Isten felé, aki egyedül képes újjá szülni bennünket arra, hogy ne legyünk többé ilyen gyarlók, és ne éljünk vissza a jósággal, de ne hódoljunk semmiféle hatalmasság előtt; hanem az Urat tisztelve engedelmeskedjünk a felsőbb hatalmasságnak. Ha pedig tűzbe vetnek hitünkért, és halálosan megégünk, vigasztaljon, hogy Krisztusban már kihozott onnan (18). Égj csak el az Úrért, ne várj menekítő csodát ott, ahol éppen az a szolgálat lényege, hogy oda kell adni önmagadat!