előző nap
következő nap

„Nem tudjátok, mit kértek..." Mk 10,35–45

35Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk." 36Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?" 37Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején." 38Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" 39Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni." Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, 40de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett."
41Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. 42De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. 43De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; 44és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. 45Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."

János és Jakab igényt tartanak a megkülönböztetésre. A kereszt útja idegen számukra. Emberi módon nekik is, nekünk is a hatalomvágy a második természetünk. A hatalom megrészegít: zsarnokká vagy rabszolgává tesz. Krisztus óta a világtörténelem folyamatos témája a harc Krisztus és a mindenkori „császár” között. Csodás eredménye volt a reformációnak, hogy elérte: az egyház ne uralkodjék többé a lelkiismereten, hanem segítse kibontakozni a keresztyén ember krisztusi szabadságát.

RÉ 422 MRÉ 415

„... amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik..."(Dán 4) Dán 4

Kivágott fa lesz nemcsak minden hatalmasság, hanem mindenki, ezen a világon, aki el nem ismeri az Isten Felségét (29). Ez a babiloni király látomásának üzenete. Nem Istennek van szüksége arra, hogy elismerjük Őt, hanem nekünk; hogy életünkben érvényesüljön az Ő rendje, és ezáltal boldog életűek legyünk. Isten Felsége ugyanis azt jelenti, hogy Ő nemcsak odafönn uralkodik, hanem idelenn is. Aki ezt nem ismeri el, az olyan, mint aki az autópályán szembe rohan a forgalommal. Jézus Krisztus az Úri imádságban is összekapcsolja a mennyet és a földet: „Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6,10). A Felséges Isten ugyanis törődik azzal, hogy mi hogyan bánunk egymással, érdekli az életünk, gondjaink, foglalatosságaink, gazdaságunk, politikánk, egyházunk - féltő szeretettel figyel ránk. A Felségest „érdekli Babilon”. Azt akarja, hogy az a látomásbeli fa, a tönkből újra hajtson, zöldelljen és gyümölcsöt teremjen.