előző nap
következő nap

„…nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat…?” Mk 12,18–37

18Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19"Mester, Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 20Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt." 24Jézus ezt mondta nekik: „Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? 25Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben. 26Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? 27Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek."
28Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" 29Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 30és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. 31A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." 32Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; 33és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál." 34Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától." És többé senki sem merte őt megkérdezni.
35Amikor Jézus a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus a Dávid Fia? 36Maga Dávid mondta ezt a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. 37Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia?"
A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.
Istennel, élettel, halállal, feltámadással, megváltással, kárhozattal, bűnbocsánattal kapcsolatos tévedéseink, Jézusról alkotott hamis képünk igazi oka az, hogy nem eléggé ismerjük a Szentírást. Pontosan olyan mértékben javul a helyzet, ahogy napi kenyérként elkezdjük olvasni a Bibliát. Így teljes szívünkből, teljes elménkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből, fokról fokra tudunk örömmel engedelmeskedni Istennek (30).

RÉ 228 MRÉ 370

„Értsd meg a kijelentést…” (Dán 9,20–27) Dán 9,20–27

Az itt következő látomást lehet elemezni, ízekre szedni, kortörténetileg beazonosítani (ezt már napokkal ezelőtt megtettük), de ezzel még nem értettük meg Isten Igéjét (23).[1] Az értette meg Isten szavát, aki minden e-világban újra ás újra kialakuló „fogság-helyzetben” is tudja, hogy az Úr kedvébe, kegyelmébe fogadott bennünket – és eljön majd az a „felkent fejedelem” (25), akit a halál sem tud végérvényesen elragadni, mert feltámadásával még a halál fogságát is legyőzte. Azóta kár számolgatni, mikor, milyen rendben teljesülnek be az ígéretek, hiszen mi már a beteljesedett ígéretek népe vagyunk. Krisztusban valóban véget ért a hitszegés, megszűnt a vétek, engesztelést nyert a bűn; és Őbenne eljött hozzánk az örökké tartó igazság, mert Ő lett a Szentek Szentje (24) – a gonoszra pedig végleges megsemmisülés szakadt (27). Minden felkent csak előképe az igazi felkentnek,[2] aki nemcsak Jeruzsálemet állítja helyre, nemcsak igaz istentiszteletet hoz el (25), hanem az emberi életeket újítja meg, szerte a világon, az örök élet evangéliumával.


[1] Dániel olyan korban élt, amikor a babiloni fogság hetven éve már letelt; most nem ők mentek fogságba, hanem a fogság jött a helyükbe. Eltűnt már Babilon, eltűntek a perzsák, és Nagy Sándor birodalma is szétesett. Az utódállamok egyik királya (IV. Antiokhosz, Kr. e. 175) az, aki el akarja törölni Isten népét, és istentiszteletét. Ez Dániel kora, ebben a szorongatott helyzetben értelmezik újra a fogság hetven évét, amit most saját korukban, saját hazájukban kellett elszenvedniük. Ebben a helyzetben hirdeti Dániel a szabadulást. Lám, a fogság mindig újra „termelődik”, de Isten népe nem csügged, mert folyamatos bíztatást kap Urától (20-24). Ez a bíztatás a bűnbánatot tartó Dániel imádsága közben adatik. Dániel Igét kap az Úrtól, válaszként a bűnbánatra és a népéért mondott közbenjáró imádságra, miszerint Istennek továbbra is kedves a népe, nem fogja őket elhagyni.

[2]  Az Úr akkori „fölkentjei”, szabadító eszközei voltak: Círus perzsa király, Zerubbábel fejedelem, Jósua főpap, Oniás főpap.