előző nap
következő nap

„Ünnepenként…” Mk 15,6–15

6Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak. 7Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. 8A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik. 9Ő pedig megkérdezte tőlük: „Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" – 10mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. 11A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. 12Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?" 13Azok ismét felkiáltottak: „Feszítsd meg!" 14Pilátus megkérdezte tőlük: „De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg!" 15Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
Jézus ügye már a kezdetektől választás elé állít bennünket. Folyton döntenünk kell jó és rossz között. Ne gondoljuk, hogy ma másként döntene a nép, a tömeg. Így szavaz akkor is, amikor a szörnyű hírekre éhezik inkább, amikor bár tudná a jót, mégsem teszi azt. Barabbás mindig az élő mintája Isten választhatóságának. A Jézust felmentő vagy elítélő hang azóta is a mi szánkból jön ki. Jézus mellett kiállni ma is folyamatos döntés.

RÉ 483 MRÉ 337

„… mint a kóborló vadszamár…” (Hós 8) Hós 8

Nincs szánalmasabb, mint amikor valaki nem találja a helyét. Természetesen az ember, élete kezdeti szakaszában keresi ezt a helyet; de mivel mindennek rendelt ideje van (Prédikátor 3), ezért előbb-utóbb meg kell azt a helyet találni, ahol magunkra, feladatunkra, a másikra és Istenre találunk. Milyen szánalmas, ahogy Isten népe a többi nép között bolyong, mint a kóborló vadszamár: nem találja helyét, Istenét; pótlékok után koslat, bálványok, oltárok, népek és királyok kegyét keresi. Pedig olyan nagy ajándékot kapott ez a nép: kijelentést, vezetést, törvényt, biztos irányt és utat (12); - ő pedig tovább keres. Így aztán nem tudja teljesíteni szolgálatát a világban, hiteltelenné lesz, miközben önmagát emészti fel, és megtapasztalja életének hiábavalóságát.[1] De jó tudni, a mi munkánk, nem hiábavaló, ezért szilárdan állunk a helyünkön, az Úrban (1Korinthus 15,58).


[1] „Ha elhordom a köveket, - Máris újra nőnek még nagyobb hegyek. - De viszem, mint a többiek, - És káromkodok, vagy nevetek, - És azt akarom, amit nem lehet, - Érted és ellened, - Veled és nélkületek.” (LGT Sziszifuszi blues)