előző nap következő nap

„Amikor beesteledett…” Mk 15,42–47

42Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, 43eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 44Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. 45Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. 46Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. 47A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
Jelképes dolgot fejez ki a napszak: a sír sötétjét, a világ világtalanságát, az éjszaka rejtett titkát készíti elő. Tudjuk azt, hogy az éjszakában, a sötétben, az elrejtettségben már készül a feltámadás hajnali csodája. Ha sötétségben is érezzük életünket, dolgainkat, ha nem látunk előre, szinte tapintható körülöttünk vagy bennünk a sötétség, akkor Isten már a húsvéti nagy örömöt, a megszabadulást, a kimenekülést, a feltámadást készíti elő. Ezért hát ne félj akkor sem, ha neked éppen „beesteledett"!

RÉ 447 MRÉ 175

„Nem izzó haragom szerint bánok vele…” (Hós 11) Hós 11

„Gyülekezetünk fiataljai közül valaki meghívta a feleségemet és engem, hogy menjünk el Martonvásárra egy hangversenyre. Csodálatos, gazdag élmény volt. Igen, de számomra ez csak az egyik oldala volt a dolognak, belemerülni Beethoven muzsikájába. A másik része az volt, hogy nagyon keserves, éles fájdalom szaggatta a vállamat és a karomat. Testi fájdalom. Ebben a kettősségben ültem ott, és figyeltem, hogy mindeközben mi zajlik le bennem. Minden embernek van egy titokzatos szellemi centruma, egy műhely, ahol feldolgozzuk az élményeket: ez a centrum az „én”. Miközben ott ültem, azt figyeltem, hogy ez az „én” háromfelé is kifejtheti a tevékenységét. Ez az „én” megfeledkezhet a fájdalomról, és koncentrálhat a muzsikára, ez az egyik lehetőség. De fordítva is lehet, hogy annyira fáj, hogy megfeledkezik a muzsikáról, és koncentrál a fájdalomra. A harmadik lehetőség, hogy az „én” önmagát figyeli, hogy most mit csinál az „én”. Ez az emberi pozíció: feszültségek között élünk. Ezek a feszültségek összecsattannak az énünkben, és döntenünk kell, hova fordulunk. Az Istenben is van ilyenfajta szerkezet, mint mibennünk? Feszültség, amivel koncentrálni kell valahová? Bocsánat, hogy így beszélek Istenről, a szemléletesség miatt teszem. Bizony, Istenben is ott van az irántunk való jogos harag és a kegyelméből következő szeretet összecsapása. Isten pedig az irgalomra koncentrál, a szeretetre koncentrál, kegyelmesen dönt.” (Farkas József)