„Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek Ura” 1Krón 11
4Ezután Dávid egész Izráellel együtt elment Jeruzsálem, azaz Jebúsz alá, ahol a jebúsziak voltak az ország őslakói. 5Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Nem jössz be ide! Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. 6Azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az lesz a fővezér! Mivel elsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett a fővezér. 7Azután letelepedett Dávid a sziklavárban, ezért nevezték el azt Dávid városának. 8És Dávid kiépítette a várost körös-körül, Millót és környékét, Jóáb pedig a város többi részét állította helyre. 9Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek Ura.
10Ezek voltak Dávid legkiválóbb vitézei, akik támogatták őt királyságában, és egész Izráellel együtt királlyá tették, az Úr igéje szerint, melyet Izráelről mondott. 11Ezek voltak szám szerint Dávid hősei: Jásobám, Hakmóni fia, egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy ízben háromszáz embert döfött le. 12Utána következett Eleázár, az ahóhi Dódó fia, egyike a három vitéznek. 13Ő volt Dáviddal Efesz-Dammimban, ahova a filiszteusok harcra gyülekeztek. Volt ott egy árpával bevetett szántóföld. Amikor a hadinép megfutamodott a filiszteusok előtt, 14ők kiálltak annak a darab földnek a közepére, védték azt, és megverték a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy szabadulást. 15Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, a kősziklára, Adullám barlangjába, a filiszteusok serege pedig a Refáim-völgyben táborozott. 16Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél. 17Dávid eltikkadt, és azt mondta: Ki hoz nekem ivóvizet a betlehemi kútból, amely a kapunál van? 18Akkor ez a három ember áttört a filiszteusok táborán, és vizet merített a betlehemi kútból, amely a kapunál volt, elhozták és odavitték Dávidnak. De Dávid nem akarta meginni, hanem kiöntötte azt áldozatul az Úrnak, 19és ezt mondta: Isten mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Igyam meg ezeknek a férfiaknak a vérét, akik az életüket kockáztatták?! Mert az életüket tették kockára, amikor azt elhozták. Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz. 20Abisaj, Jóáb testvére volt ennek a háromnak a vezetője. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a három közül. 21A három közül a másik kettőnél tekintélyesebb volt, ezért lett a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl. 22A Kabceélből való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe is, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett. 23Ugyanő vágott le egy ötkönyöknyi magas egyiptomi embert is, bár az egyiptomi kezében akkora lándzsa volt, mint a szövőszék tartófája. Ő meg csak bottal ment rá, de kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg. 24Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz. 25Tekintélyes volt a harminc között, de a hárommal nem ért föl. Dávid a testőrök vezetőjévé tette. 26Kiváló vitézek voltak Aszáél, Jóáb testvére, Elhánán, a betlehemi Dódó fia, 27a haróri Sammót, a pelóni Helec, 28a tekóai Írá, Ikkés fia, az anátóti Abiezer, 29a húsái Szibbekaj, az ahóhi Ílaj, 30a netófái Mahraj, a netófái Héled, Baaná fia, 31a benjámini Gibeából való Ítaj, Ríbaj fia, a pirátóni Benájá, 32a nahalé-gaasi Húraj, az arbai Abiél, 33a baharúmi Azmávet, a saalbóni Eljahbá, 34a gizóni Hásém fiai, a harári Jónátán, Ságé fia, 35a harári Ahiám, Szákár fia, Elifal, Úr fia, 36a mekérai Héfer, a pelóni Ahijjá, 37a karmeli Hecró, Naaraj, Ezbaj fia, 38Jóél, Nátán testvére, Mibhár, Hagri fia, 39az ammóni Celek, a béróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója, 40a jeteri Írá, a jeteri Gáréb, 41a hettita Úriás, Zábád, Ahlaj fia, 42Adiná, a rúbeni Sizá fia, a rúbeniek egyik főembere, és vele még harmincan; 43Hánán, Maaká fia, és a mitni Jósáfát, 44az asterái Uzzijjá, az aróéri Hótám fiai: Sámá és Jeiél, 45Simri fia, Jediaél és testvére, a tíci Jóhá, 46a mahavimi Eliél, Elnáam fiai: Jeribaj és Jósavjá, a móábi Jitmá, 47Eliél, Óbéd és a mecóbájái Jaasziél.
RÉ 21 MRÉ 21
„… minden emberért…” (1Tim 2,1–7) 1Tim 2,1–7
Imádkozzunk egymásért, mert az imádságban odavihetjük egymást az Úr színe elé; Őelőtte pedig minden „hétköznapi és tökéletlen” szentté lesz, betagolódik az Isten rendjébe. Ne csak a mieinkért imádkozzunk, hanem minden emberért; valamint azokért, akiktől függ a nyugodt és csendes életünk: a vezetőinkért. Lám, Istennek kedves a nyugodt, csendes, imádkozó élet (3).[1] - Istennek kedves továbbá, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (4). Ez a kijelentés nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden ember üdvözül. Az Ige itt Istenről beszél, akinek személyével csak az üdvösség szándéka egyeztethető össze: Ő az élet és nem a kárhozat Istene.[2] Egy biztos, az Ő tulajdonai nem veszhetnek el; de ez nem az ő érdemük, hanem csakis az Úr kegyelme.[3] - Egyébként pedig irigy, keresztyén szűkkeblűségünk miatt szégyelljük magunkat: ha Isten mindenki számára tanúbizonyságul küldte Krisztust, akkor, ha már mi nem teszünk mindenki számára tanúbizonyságot, legalább ne fájjon nekünk az, hogy általunk „pogány”, elveszettnek gondolt társainkat is üdvözítheti az Ő hatalma (6-7).
[1] Istennek kedves a nyugodt és csendes élet, mi pedig állandóan vibrálunk. A nyugodt élet nem tétlenséget jelent, de nem is azt az ideges, rángó tobzódást, amiben mi élünk. Olyanok vagyunk, mint az állandóan dühöngő szélvihar.
[2] Ettől még a mocsárba veszhetünk, ha a lápot környékezzük.
[3] Krisztusban közbenjárt érettünk az Úr (5). De nagy örömhír: van, aki közbenjár az ügyünkben, mégpedig eredményesen elintézi ügyes-bajos dolgainkat. A bürokrácia rengetegében egyedül maradhatunk, de a hívő ember tudja, olyankor is van közbenjárónk, amikor ebben a világban már csak legyintenek ránk.