„Júda fiai… viszont megerősödtek, mert az Úrra, őseik Istenére támaszkodtak”
2Krón 13
1Jeroboám király tizennyolcadik évében Abijjá lett Júda királya. 2Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Míkájáhú volt, a gibeai Úriél leánya. Háború tört ki Abijjá és Jeroboám között. 3Abijjá indította meg a háborút négyszázezer válogatott harcosból álló haderővel. Jeroboám pedig nyolcszázezer válogatott harcossal indult harcba ellene. 4Abijjá kiállt a Cemáraim-hegyre, amely az Efraim hegyvidékén volt, és így szólt: Hallgassatok meg engem, Jeroboám és egész Izráel! 5Nektek tudnotok kellene, hogy az Úr, Izráel Istene Dávidnak és fiainak adta Izráel királyságát, örökre megmaradó szövetséggel. 6De fölkelt Jeroboám, Nebát fia, Salamonnak, Dávid fiának a szolgája, és föllázadt ura ellen. 7Hitvány és elvetemült emberek gyűltek hozzá, és ellene szegültek Roboámnak, Salamon fiának, mivel Roboám még ifjú és lágy szívű volt, és nem volt elég erős velük szemben. 8Ti most azt gondoljátok, hogy elég erősek vagytok az Úr királyságával szemben, amely Dávid fiainak a kezében van, mert nagy tömeggel vagytok, és veletek vannak az aranyborjak, amelyeket Jeroboám csináltatott, hogy isteneitek legyenek. 9Elkergettétek az Úr papjait, Áron fiait és a lévitákat! Olyan papokat szereztetek magatoknak, mint más országok népei: akárki eljött egy fiatal bikával vagy hét kossal, hogy fölavassák, papja lehetett azoknak, amik nem istenek. 10Mi azonban megmaradtunk Istenünk, az Úr mellett, nem hagytuk el őt. A papok az Úr szolgálatában állnak, Áron fiai és a léviták is munkában vannak. 11Minden reggel és minden este égőáldozatokat és jó illatú füstölőszereket füstölögtetnek az Úrnak. Sorba rakják a kenyeret a tiszta asztalon, meggyújtják az arany lámpatartó mécseseit minden este, mert mi megtartjuk Istenünknek, az Úrnak a szolgálatát, de ti elhagytátok őt. 12Bizony, velünk van vezérünk, az Isten, és papjai zengő trombitákkal fújnak riadót ellenetek! Izráel fiai, ne harcoljatok őseitek Istene, az Úr ellen, mert nem boldogultok! 13Ekkor Jeroboám kiküldött egy csapatot, hogy lesbe álljanak mögöttük; a sereg ott volt Júdával szemben, a lesben álló csapat pedig mögötte. 14Amikor a júdaiak körülnéztek, látták, hogy elől is, hátul is harc vár rájuk, ezért az Úrhoz kiáltottak segítségért, a papok megfújták a trombitákat, 15a júdaiak pedig harci kiáltásban törtek ki. És miközben a júdaiak harci kiáltása hangzott, megverte az Isten Jeroboámot és egész Izráelt Abijjá és Júda előtt. 16Futásnak eredtek Izráel fiai Júda elől, de Isten a kezükbe adta őket. 17Abijjá és hadinépe nagy vereséget mért rájuk, úgyhogy ötszázezer válogatott férfi esett el halálos sebbel Izráelből. 18Ilyen megaláztatás érte Izráel fiait abban az időben, Júda fiai viszont megerősödtek, mert az Úrra, őseik Istenére támaszkodtak. 19Abijjá üldözte Jeroboámot, és a következő városokat foglalta el tőle: Bételt falvaival együtt, Jesánát falvaival együtt és Efravint falvaival együtt. 20Nem is tudta többé Jeroboám összeszedni az erejét Abijjá idejében. Az Úr megverte őt, és meghalt. 21Abijjá pedig megerősödött. Vett magának tizennégy feleséget, és nemzett huszonkét fiút és tizenhat leányt. 22Abijjá történetének a többi része, életútja és viselt dolgai meg vannak írva Iddó próféta magyarázatában. 23És pihenni tért Abijjá az őseihez, eltemették Dávid városában, és fia, Ászá lett utána a király. Az ő idejében béke volt az országban tíz esztendeig.
A mutatóujj a keresztyénség szimbóluma lehetne, hiszen hitünk és szolgálatunk lényegét fejezi ki, ahogy rámutat valami nálánál fontosabbra, elmutat magáról másra, eszköz; nem ő a fontos, hanem az, ahová mutat. Jézus Krisztus küldetésének is ez a lényege, hogy rámutasson az Atyára, aki Őt elküldte, azért, hogy mi üdvözüljünk (34). Jézus Krisztus nem magáról tesz bizonyságot; aki magáról szól, magának él, az hamisan él, nem igazul (31).[1] Jézus Krisztus arra hívott el, arra váltott meg minket, hogy Őrá mutassunk mindenkor, és kedvessé legyünk mások számára. Nincs ennél nehezebb feladat, mert mi mindig azt akarjuk, hogy ránk mutassanak; az Igét is azért kutatjuk, hogy magunkat igazoljuk, Istenre hivatkozva (39). Ezt az állapotot pedig Jézus Krisztus úgy nevezi, hogy „nem hisztek” (38), nincs meg bennetek az Isten szeretete (42), engem sem fogadtatok be (43). Milyen döbbenetes tükör ez, mert tényleg mindig másoktól várunk dicsőséget (44). Aki magabiztosan jön, a maga nevében, attól tartunk (43); aki szelíden jön, azt nem vesszük komolyan, sőt ki is mondjuk, hogy az ilyen ember jelentéktelen. Kire mutatsz, kit képviselsz, miközben éled napjaidat?
[1] Aki azonban nem önmagának él, de nem is akárminek és akárkinek él, hanem az Istennek és a másik embernek, azt megáldja, igazolja az Atya (32).