"Talán eltávozott tőlem valamerre az Úr lelke, és csak veled beszél?" 2Krón 18
8Ekkor Izráel királya odahívta egyik udvari emberét, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért. 9Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve, mindegyik a maga trónján. Ott ültek Samária kapubejáratánál a téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. 10Cidkijjáhú, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod! 11A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt! 12A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak, legyen azért a te beszéded is olyan, mint az övék, és ígérj jót! 13De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem mond. 14Amikor a királyhoz érkezett, a király megkérdezte tőle: Míká! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ő így felelt: Vonuljatok föl, és járjatok szerencsével! A kezetekbe kerül. 15A király azonban ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében? 16Erre ő így felelt: Láttam egész Izráelt szétszóródva a hegyeken, mint egy nyájat, amelynek nincs pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki békével! 17Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Ugye, megmondtam neked, hogy nem prófétál ez nekem jót, csak rosszat? 18Míkájehú pedig ezt mondta: Halljátok az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. 19És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, Izráel királyát, hogy fölvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. 20De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan? 21Az így felelt: Elmegyek, és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! 22Íme, így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet.
23Ekkor odalépett Cidkijjáhú, Kenaaná fia, arcul ütötte Míkájehút, és ezt mondta: Talán eltávozott tőlem valamerre az Úr lelke, és csak veled beszél? 24Míkájehú így felelt: Majd meglátod azon a napon, amikor szobáról szobára mész, hogy elrejtőzz. 25Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogjátok Míkájehút, vigyétek Ámón városparancsnokhoz és Jóás királyfihoz, 26és mondjátok: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és szűkösen tápláljátok kenyérrel és vízzel, amíg békében vissza nem térek! 27Míkájehú így szólt: Ha csakugyan békében térsz vissza, nem az Úr beszélt általam. Majd ezt mondta: Hallja meg ezt az egész nép! 28Azután felvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. 29Izráel királya ezt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába, te azonban öltözz a magad ruhájába! Izráel királya tehát álruhába öltözött, és úgy ment a csatába. 30Arám királya pedig ezt parancsolta a harci kocsik parancsnokainak: Ne támadjatok meg se kicsit, se nagyot, csak Izráel királyát! 31Amikor a harci kocsik parancsnokai meglátták Jósáfátot, azt gondolták, hogy ő Izráel királya. Ezért körülfogták, hogy megtámadják. Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. 32A harci kocsik parancsnokai ugyanis látva, hogy nem ő Izráel királya, elfordultak tőle. 33Egy ember pedig találomra meghúzta íját, és eltalálta Izráel királyát a szíjak és a páncél között. Ekkor megparancsolta a kocsi hajtójának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem! 34Mivel azonban az ütközet egyre hevesebb lett azon a napon, Izráel királyának állva kellett maradnia harci kocsijában az arámokkal szemben estig. Napnyugtakor aztán meghalt.
Ahábot próféták sokasága vette körül, biztató ígéretekkel. Csak egy hang mondta az ellenkezőt. Ezt a hangot el lehetett némítani, Míkájehút börtönbe lehetett zárni. Istentől kapott üzenete mégis valóra vált. Mai társadalmunkban hangok sokasága vesz körül bennünket, s könnyű a figyelmeztető hangot elnyomni. Meghallom-e Isten hangját? Merek-e szembemenni a többséggel a belülről, Istentől jövő hangra figyelve akkor is, ha egyedül maradok?
RÉ 35 MRÉ 35
„… tanítványai közül is sokan visszavonulnak…” (Jn 6,60–71) Jn 6,60–71
Miként értékeljük azt, ahol sokan vannak? Az biztos, hogy a „többségnek” és a „sok embernek” nagy szerepe van a modern társadalmakban, mint ahogy ennek ellensúlyozásaként, a „kisebbségnek” is. A számok beszélnek, azok tényeket, tendenciákat mutatnak, még akkor is, ha a számokkal is vissza lehet élni, és értékelésük is relatív. Ebben az igerészben azonban mennyei rálátásunk lehet a számokra. Amikor a kenyeret osztották, és látványos csodák történtek, sok ezren voltak (6,1-15); aztán amikor Jézus Krisztus magára vonatkoztatja a történéseket, és rámutat arra, hogy ez a világ elmúlik, minden „testi” dicsőségével együtt („hírnév, nő, család, jószág, test világ”),[1] és csak az örök élet számít (63); akkor egyre kevesebben maradnak mellette.[2] A Szentlélek mondatja ki Péterrel a lényeget, a megoldást, a Krisztus titkát: „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad” (68). Hirtelen ötezerből csak tizenketten maradtak, illetve még annál is kevesebben (70-71); tanítványai közül is sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé (66). Egyszerre indítson hálára és legyen gyanús, ha „sokan” vagyunk.
[1] „Hírnév, nő, család, jószág, test világ, vihetik veszendő kincseit, miénk marad az Ország.” Luther éneke József Attila fordításában.
[2] Jézus kijelentése kemény beszéd (60), de az egyetlen megoldás; ma is csak azok tudják befogadni ezt a beszédet, akiket az Isten erre képessé tett (65); egyébként csak a „testben” keressük a kielégülést. Pedig nem kielégülés kell, hanem megváltás. A „testi kielégülés” kapcsán soha nem arról van szó János evangéliumában, hogy a test elvetendő; hanem arról, hogy a testet és a lelket, az egész embert Jézus Krisztus tudja megszabadítani, és teljes, örök életre vezetni.