"Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! " Zsolt 110
RÉ 110 MRÉ 110
„… közületek egy elárul engem…” (Jn 13,21–30) Jn 13,21–30
Csak egy? Kik a szereplői ennek a szakasznak? Jézus, aki igen megrendült, mert tudta, hogy Ő az Atya küldötte, aki Isten megváltó szeretetét kijelenti a világnak; ennek útja pedig a kereszt, nemcsak meghalni másokért, hanem elhordozni mások terheit, bűneit, és utat nyitni az örök élet felé. Erre csak az Isten képes, aki emberré lett. Ő Jézus Krisztus, aki emberként megrendül azon, ami vár rá, de Istenként végigjárja az utat. Olyan ez, mint a gránát, amely széthasítja a sziklát, hogy utat vágjon a túloldalra; megsemmisül, de lesz út, ez a „dinamit” Jézus Krisztus halála és feltámadása. Ő az egyedül, aki ebben az asztalközösségben más, mint a többi; a tanítványok ugyanis csak látszólag különböznek egymástól, de valójában mind egyformán bizonytalanok (22). A Jézussal bizalmaskodó, kebelére hajoló, szeretett tanítvány (25), és a kőszikla, de mégis kíváncsiskodó és sugdolódzó Péter (24), a még mindig semmit nem értő tanítványok (29), ugyanúgy árulók, mint a konkrét árulást elkövető Júdás. Egy nagy különbség van, az előbbi kettő kegyelmet nyert, az utóbbi nem. Felette nagy titok ez.[1]
[1] Csak emberi, gyarló, vitatható gondolatként teszem hozzá, Júdás is bocsánatot nyerhetett volna, ha rádöbben (rádöbbenhetett volna), hogy még erre a harminc ezüstpénzes árulásra is van bocsánat, ha megbánja, és nem menekül a halálba. Egyébként pedig a részletek az Isten titkai. Nem aktualizálom az üzenetet a saját árulásainkra, arra, hogy a mai keresztyénség még mindig úgy viselkedik, mintha semmit sem értett volna meg Jézus Krisztus ügyéből. Mégis kegyelmet nyert bűnösök vagyunk. Júdás elindult az éjszakába (30), hogy aztán Jézus Krisztus szétrobbantsa a halál szikláját, és azon utat vágjon az üdvösség felé.