Pilátus valójában le akarta rázni magáról ezt a Jézus ügyet, megkorbácsoltatta, királyi gúnyában kigúnyoltatta Jézust, a tömeg elé vezettette, kijelentette, hogy semmi bűnt nem talált benne; hátha megszánják és elengedik (1-4). Pilátus félt (8): ki ez, akiről azt mondják, hogy Isten Fiává tette magát? Felesége kijelentést kap Jézusról, mint igazról (Máté 27,19). Pilátus már végképp szeretett volna kihátrálni e nehéz szituációból; igyekezett Jézust szabadon bocsátani (12). A helyzet azonban csak fokozódott; mindaddig fokozódik is, amíg kihátrálunk az Úr színe elől, és nem lekuporodunk elé. A zsidók ekkor megzsarolták Pilátust: ha Jézust elengedi, szembe száll a császárral, hiszen itt valaki a császár tudta nélkül tette magát királlyá. Pilátus visszavágott, amikor a saját önérzetükkel próbált a zsidók előtt érvelni, amire döbbenetes választ kapott a zsidóktól: „nem királyunk van, hanem császárunk” (15). Ezek mindent feladtak, hogy elveszítsék Jézust, aki valójában a Krisztus. Micsoda képmutatás és gyűlölet, eddig lázadtak a császár ellen, most váltanak. Ez a bűn természete, mindent bevetni a cél érdekében; semmi sem számít. A bűn elvadít és elvakít. Itt teljességében tombol a gonosz. Ezt a gonoszt jött legyőzni az Úr, a kereszten! A történet vége nem halál, hanem élet; nem bukás, hanem győzelem; ünnep!