előző nap
következő nap

"Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni?" 1Sám 2,11–36

11Ezután Elkána hazament Rámába. A gyermek pedig az Úr szolgája lett Éli főpap felügyelete alatt.12Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral. 13A papok szokása a néppel szemben az volt, hogy ha valaki áldozatot mutatott be, odament a pap szolgája, amikor a húst főzték, kezében a háromágú villával, 14és beleütötte az üstbe vagy fazékba, bográcsba vagy lábosba, és elvette a pap mindazt, ami a villára akadt. Így bántak egész Izráellel, amikor odajártak Silóba. 15Sőt mielőtt elfüstölögtették a kövérjét, odament a pap szolgája, és ezt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset! 16És ha azt felelte neki az az ember, hogy előbb el kell füstölögtetni a kövérjét, és csak azután veheti el, amit megkíván, akkor ezt mondta neki: Most add ide, mert ha nem, erőszakkal is elveszem! 17Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot. 18Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs éfódot viselt. 19Anyja kicsiny palástot szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására. 20Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt mondta: Adjon neked az Úr utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az Úrnak! Azután hazamentek. 21És az Úr rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig az Úrnál növekedett. 22Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot. 23Ezt mondta nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől. 24Ne tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az Úr népe előtt. 25Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy megöli őket. 26A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt, mind az emberek előtt.
27És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az Úr: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. 28Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. 29Miért tapossátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára parancsoltam? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? 30Ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. 31Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öreg ember a házadban. 32Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öreg ember soha a házadban. 33De valakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy epesszem a szemed és gyötörjem a lelked, de házad többsége közönséges emberként hal meg. 34Ez a jel fog bekövetkezni két fiadon, Hofnin és Fineáson: egy napon halnak meg mindketten. 35De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. 36És aki megmarad házad népéből, eljön majd és leborul előtte egy kis pénzért és egy karéj kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret!
Ez a történet megmutatja, hogy a mi keresztyén magatartásunk és életvitelünk – lelkészeké és nem lelkészeké egyaránt – ellenszenvet és rokonszenvet is képes kiváltani a környezetünkből. Éli fiai az erőszaktól sem rettentek vissza, ha önmaguk jólétéről volt szó.Nemcsak az Úr látta ezt, de az emberek is azonnal átlátták a helyzetet, és megérezték, hogy szolgálatuk hiteltelen. Sámuel viszont kedvességet talált mind az Úr, mind pedig az emberek előtt. Isten arra hív, hogy ne csak a szavaink, hanem az egész életünk az ő kegyelméről és szeretetéről beszéljen, és így találjunk kedvességre környezetünk előtt.

RÉ 285 MRÉ 209

„…lássák jó cselekedeteiteket…” (Mt 5,13–16) Mt 5,13–16

Moliere Mizantróp című drámája 1666-ban íródott. A főhős nem bírja elviselni azt a sok mocskot, amivel tele van ez a világ: hazugság, képmutatás, csalás, összefonódások mindenütt. Ezért végül kivonul a társadalomból. Teljesen egyedül marad, mert kedvese élvezni akarja az életet, barátai pedig tovább kötögetik apró kis alkuikat. A darab záró jelenete felvillantja a viskójában fagyoskodó főhőst, akit egy pillanat alatt elfelejt mindenki, miközben az emberek csak röhögnek és ügyeznek tovább. A hetvenes évek egyik német kancellárja hasonló eredményre juthatott, mert az akkori napilapok által szétkürtöltetve adta hírül lemondásának okát: fáradtság és undor. Nem megoldás illúziókban élni, aztán csalódva, az „igazság” bajnokaként kivonulni a világból.[1] Mi, Isten népe, teszünk-e valamit, hogy más irányt és medret mutassunk, hiszen küldetésünk ez: lássák jó cselekedeteinket, és dicsőítsék mennyei Atyánkat (16). Vagyunk-e só, amely ízesít; lámpás, amely világít; hegyen épített város, amelyet messziről látnak? (13-16) Bátorítjuk-e azokat, akiknek elegük van, vagy ránk tekintve végképp feladják? A mai Ige egyenesen nekünk támad!


[1] Ma szerintem ezt többnyire meg sem tehetjük, mert éhen halunk; miközben a világ röhögve hömpölyög tovább megszokott medrében, hogy merre, az már más kérdés.