1Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Áfékban táboroztak. 2A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert. 3A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Silóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! 4Ekkor a nép követeket küldött Silóba, és elhozták onnan a kerúbokon ülő Seregek Urának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofni és Fineás is ott volt az Isten szövetségládájával. 5Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásba tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. 6Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és ezt mondták: Miféle nagy ujjongás hallatszik a héberek táborából? És megtudták, hogy az Úr ládája érkezett meg a táborba. 7Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk – mondták –, mert ilyen még nem volt sohasem! 8Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! 9Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok! 10Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos. 11Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt.
S mit tett a nép? Elhozatta a szövetségládát, mert ezzel akarta biztosítani az Úr jelenlétét és a győzelmet. Mi lett az eredmény? Még nagyobb vereség! Az Úr tanítja Izráelt, és tanít minket is. Vereségeinkből, kudarcainkból egy kiút van: a megtérés, a bűnök megvallása, az alázat útja. Ne írjuk elő Istennek, hogy mit tegyen, hanem keressük s kövessük akaratát!
RÉ 147 MRÉ 147 • IÉ Mt 5,27–32
„Ne paráználkodj!” (Mt 5,27-32)[1] Minden parázna gondolat, kívánság, kacsingatás valójában Isten előtt megtörtént eset (27-28), minden válás is paráznaság (31-32), nem is beszélve arról a sokféle paráznaságról, ami nemcsak asszonnyal kapcsolatosan történik, hanem a világban ügyezve folyamatosan terhel bennünket. Verdi Rigoletto című operája visszaad valamit ebből a sokféle paráznaságból, miközben agyon böködjük egymást, de csak a saját sebeink fájnak; udvari bohócként eljátszuk a szerepeinket, de átok alatt vagyunk (Galata 3,10). Jézus Krisztus radikálisan fogalmaz. Az Isten eredeti gondolata, a törvény betűje mögött, a feltétel nélküli szeretet és hűség: igazi életszentség. Tehetetlenül állunk, mert kivájhatjuk a szemünket és levághatjuk a kezünket, de ezzel még semmi sem oldódott meg; haragos indulataink, mindenféle parázna gondolatink továbbra is lüktetnek bennünk. Jézus Krisztus törvényértelmezése odakerget az Ő kegyelméhez, ez a kegyelem azonban egyedüli forrása a megújulásnak is.
[1] Tegnap a „ne ölj” parancsolat kapcsán hallottuk a jézusi értelmezést, miszerint minden rendezetlen ügyünk az emberekkel, valójában a hatodik parancsolat megszegése, függetlenül attól, hogy kinek van igaza; aki nem indul el azonnal bocsánatot kérni, az megölte felebarátját; minden „templomozás” csak ezután következhet. A hetedik parancsolat kapcsán is a törvény „lelki” és nem betű szerinti értelmét tárja elénk a mi Urunk.