előző nap
következő nap

„Odavan Izráel dicsősége...” 1Sám 4,12–22

12Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Silóba megszaggatott ruhában és porral a fején. 13Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba és megmondta a hírt, jajgatott az egész város. 14Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. 15Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. 16Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, a csatatérről futottam el ma! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? 17A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették! 18Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. 19A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és szült, mert rájöttek a szülési fájdalmak. 20És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, 21hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak, ami azt jelenti: Odavan Izráel dicsősége; mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. 22Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.

Vízkereszt

A győztes filiszteusok elvették a szövetségládát, Éli főpap és fiai is meghaltak. A fiát szülő édesanya utolsó szavai az odalett dicsőségről, az eltűnt emberi reményről szólnak. Ilyen az a dicsőség, amiben az ember bizakodik. Isten dicsősége viszont más: örökkévaló, nem változik, és nem tűnik el. Ne keressem a magam dicsőségét vagy emberekét, hanem az Úr imádságát komolyan véve, valljam Isten előtt: „tied...a dicsőség..."!

RÉ 60 MRÉ 60 • IÉ Mt 2,1–12

„…tartsd oda a másik arcodat is…” (Mt 5,33–42) Mt 5,33–42

„…tartsd oda a másik arcodat is…” (Mt 5,33-42)[1] A törvény lelke, Isten eredeti gondolata a határtalan szeretet. Az Isten így szereti az embert, az ember is csak így szeretheti a másik embert. A másik orca, a felső ruha, a második mérföld (39-41) a köteles feletti élettékozlás. A Hegyi Beszéd Jézus Krisztus önarcképe, Isten alakja, amely a kereszt sötétjében kezd el teljes fénnyel ragyogni. A Hegyi Beszéd az Isten Országának alkotmánya. Ezzel azonban nem védekezhetünk, hogy majd csak az Isten Országának kiteljesedésekor valósítható meg, addig pedig csak keményen! Pedig ezzel védekezünk, mert még az egyházon is csak halvány nyomai vannak ennek a Krisztus-arcnak.


[1] Eláll a lélegzetünk, ha a Hegyi Beszédet olvassuk. - Jézus Krisztus itt megítéli az emberi beszédet, amely tisztátalan, rész szerinti és érdekek alapján megszólaló. Ilyen beszéddel nem lehet esküdni, és az eljátszott hitelünket Isten szentséges tekintélyével és igazságával pótolni, hogy aztán azt is eljátszuk. Meg kell tisztulni, beszédben is, igent és nemet kell mondani-e világban, dönteni kell, az Isten akarata szerint (33-37). - Jézus Krisztus megítéli az ember önző, kegyetlen szeretetét is, amely egy pillanat alatt átcsap gyilkos indulatba, bosszúálló gyűlöletbe. Jézus Krisztus szerint a törvény szabályozza az ember és ember közötti viszonyt a mérleg egyenlege szerint, de a törvény lelke, Isten eredeti gondolata a határtalan szeretet.