előző nap
következő nap

„...Isten megváltoztatta a szívét..." 1Sám 10,1–16

1Ekkor fogta Sámuel az olajos korsót, öntött belőle Saul fejére, megcsókolta, és ezt mondta: Ezennel felkent téged az Úr öröksége fejedelmévé. 2Amikor most elmész tőlem, két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírjánál Benjámin határában, Celcah mellett, akik ezt mondják neked: Megkerültek a szamarak, amelyeknek a keresésére indultál. Apád már elvetette a szamarak gondját, értetek aggódik, és ezt mondogatja: Mit tehetnék a fiamért?! 3Ha onnan továbbmész és a Tábór tölgyfájához érkezel, három ember találkozik majd veled, akik az Istenhez mennek föl Bételbe. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három kerek kenyeret, a harmadik pedig egy tömlő bort. 4Békét kívánnak majd, és két kenyeret adnak neked; fogadd el tőlük! 5Azután eljutsz az Isten halmára, ahol a filiszteusok oszlopai vannak. Mihelyt bemész az ott levő városba, egy csapat prófétára bukkansz, akik az áldozóhalomról jönnek lefelé. Lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ők maguk pedig prófétai révületben lesznek. 6Akkor megszáll téged is az Úr lelke, velük együtt prófétai révületbe kerülsz, és más emberré leszel. 7És ha majd bekövetkeznek rajtad ezek a jelek, akkor tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. 8Akkor menj el előttem Gilgálba, és én is elmegyek hozzád, hogy égőáldozatokat mutassak be és békeáldozatokat áldozzak. Hét napig várj, amíg hozzád érkezem, és akkor majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned.
9És amikor megfordult, hogy eltávozzék Sámueltől, Isten megváltoztatta a szívét, és beteljesedtek rajta mindezek a jelek azon a napon. 10Mert amikor odaérkeztek a halomhoz, egy csapat próféta jött szembe velük. Akkor megszállta az Isten lelke, és prófétai révületbe került közöttük. 11Amikor azok, akik már előbb is ismerték, meglátták, hogy Saul a prófétákkal együtt révületben van, így beszéltek egymás közt: Mi történt Kísnek a fiával? Hát már Saul is a próféták között van? 12De valaki megszólalt közülük, és ezt mondta: Nincs ezeknek apjuk se! Így keletkezett ez a szólásmondás: Hát már Saul is a próféták között van? 13Amikor véget ért a révülete, fölment az áldozóhalomra. 14Saul nagybátyja pedig megkérdezte tőle és legényétől: Hol jártatok? Saul így felelt: A szamarakat kerestük, de amikor láttuk, hogy hiába, elmentünk Sámuelhez. 15Akkor ezt mondta Saul nagybátyja: Mondd el nekem, mit mondott nektek Sámuel! 16Saul ezt felelte nagybátyjának: Határozottan megmondta nekünk, hogy megtalálták a szamarakat. De amit a királyságról mondott Sámuel, azt nem mondta el neki.
Saul a keresés közben átélte azt, amire nem is számított: őt találta meg a kegyelem! Elhívást, életcélt, felkenetést kapott az Úr szolgálatára. A megerősítő jelek által mindent megkapott, amire később szüksége lesz (2–6). Ha mindezt hittel párosítja, vele lesz Isten. Azonban maga is felelős lesz azért, hogy azzá legyen, amivé Isten akarja tenni (7). A legnagyobb kiváltság, ami Saullal megtörténhetett, hogy „...Isten megváltoztatta a szívét..."(9b). Ma újszövetségi módra, hit által velünk is megtörténhet mindez: elhívás, életcél, megváltozott szív!

RÉ 29 MRÉ 29

„Ne ítéljetek…” (Mt 7,1–6) Mt 7,1–6

„A tanítvány gyűlölje a bűnt, és szánja, szeresse a bűnöst. Mi pont fordítva cselekszünk: szeretjük a bűnt, és gyűlöljük a bűnöst. Különösen szeretjük olyan hibákért üldözni az embereket, aminőket mi is nagyon szeretnénk elkövetni. Minél inkább szeretek valakit, annál inkább gyűlölöm azt a bűnt, ami elaljasítja és boldogtalanná teszi, miközben igyekszem őt magát megmenteni.” (Ravasz László) A farizeusi lelkület magát különbnek tartva felnagyítja mások bűneit (4), de szíve mélyén nem az Isten törvényében gyönyörködik, hanem valójában a másikra irigykedik. Vagyis ő sem különb, sőt! (3) Egyformán kormosak vagyunk, ne legyenek illúzióink (Róma 3,1-10). Jusson eszünkbe, amit Isten üzent Jakab apostolon keresztül: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság ellenben diadalmaskodik az ítéleten.” (Jakab 2,13)[1]


[1] Ez az irgalmas lelkület mindig a feltétlen elfogadást jelenti, amikor az embert önmagáért szeretem, és nem akarom a magam képére átformálni. Ez a feltétel nélküli szeretet az egyetlen hiteles, egyforma mérték (2), az egymáshoz való viszonyunkban. Ez a feltétel nélküli szeretet aztán majd lehetővé teszi, hogy mindkettőnket formáljon az Isten krisztusivá (5). Ehelyett sajnos állandóan abban mesterkedünk, hogyan gyúrhatjuk át a másikat a magunk gyarló képére, hogy a másik úgy gondolkodjon, higgyen, döntsön, értékeljen, szavazzon, ahogy én; egyébként vége a szeretetnek. Döbbenetesen ír minderről a híres regény: „Virágot Algernonnak”. Ez az irgalmas lelkület mindig lehetővé teszi, hogy ugyanakkor prófétai lelkülettel rámutassunk arra, ami nem jó, ami nem Isten akarata szerint való, ami bűn. Az Istentől kapott kincset, gyöngyöket nem hagyhatjuk a sárban (6). Az ítélet mindig akkor kezdődik, amikor úgy gondolom, hogy én nem vagyok ugyanazon ítélet alatt, pedig én is csak Krisztusban maradhatok meg, valamint, ha a mentő szeretet vezérel, és nem irigy gyűlölet.