1A filiszteusok összevonták seregeiket a harcra. A júdabeli Szókónál gyűltek össze, és tábort ütöttek Szókó és Azéká között Efesz-Dammímnál. 2Saul és az izráeliek is összegyűltek, tábort ütöttek az Élá völgyében, és csatarendbe álltak a filiszteusok ellen. 3Az innenső hegyen álltak a filiszteusok, a túlsó hegyen pedig az izráeliek. Közöttük völgy volt. 4Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából való volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt. 5Fején rézsisak volt, öltözete pikkelyes páncél, páncélja ötezer sekel súlyú rézből volt. 6Lábán rézvért és vállán rézdárda volt. 7Lándzsájának a nyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája, lándzsájának a hegye pedig hatszáz sekel súlyú vasból volt, és egy pajzshordozó ment előtte. 8Így állt ki, és odakiáltott Izráel csatasorainak: Miért vonultatok ki, és készültetek fel a harcra? Nézzétek, én filiszteus vagyok, ti pedig Saul szolgái! Válasszatok ki magatok közül egy embert, hogy síkra szálljon velem! 9Ha le tud győzni, és megöl engem, akkor mi leszünk a ti szolgáitok; de ha én győzöm le, és én ölöm meg őt, akkor ti lesztek a mi szolgáink, és ti szolgáltok nekünk. 10Ezt is mondta a filiszteus: Én itt most kigúnyolom Izráel csatasorait. Állítsatok szembe velem valakit, hogy megvívjunk egymással! 11Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek. 12Dávid annak az efrátai embernek volt a fia a júdai Betlehemből, akinek Isai volt a neve, és nyolc fia volt. Ez az ember Saul idejében már öreg volt ahhoz, hogy bevonuljon a férfiakkal. 13De Isai három nagyobbik fia hadba vonult Saullal. Annak a három fiának, akik hadba vonultak, ez volt a neve: az elsőszülötté Eliáb, a másodiké Abinádáb, a harmadiké pedig Sammá. 14Dávid volt a legkisebb. A három nagyobb elment Saullal. 15Dávid el-elment Saulhoz, de visszatért, hogy apjának juhait legeltesse Betlehemben. 16A filiszteus pedig megjelent reggelenként és esténként, és kiállt negyven napon át. 17Egyszer ezt mondta Isai a fiának, Dávidnak: Vidd el testvéreidnek ezt a véka pörkölt gabonát meg ezt a tíz kenyeret, és szaladj el a táborba testvéreidhez. 18Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és tudd meg, hogy jól vannak-e a testvéreid, és hozz tőlük valami jelet. 19Az Élá-völgyben vannak ők, ahol Saul és az izráeli férfiak harcban állnak a filiszteusokkal. 20Felkelt tehát Dávid korán reggel, rábízta a nyájat egy bojtárra, felszedelőzködött, és elment, ahogyan Isai parancsolta neki. Amikor eljutott a szekértáborig, éppen akkor fejlődött csatarendbe a sereg harci zaj közepette. 21Csatarendbe állt Izráel is, meg a filiszteusok is: egyik csatasor a másikkal szemben. 22Dávid rábízta holmiját arra, aki a fölszerelést őrizte, és a csatasor felé futott. Odaérve megkérdezte bátyjait, hogy jól vannak-e. 23És miközben beszélgetett velük, előállt a filiszteusok csatasorából a Gátból való harcos, a Góliát nevű filiszteus, és most is ugyanúgy beszélt, Dávid pedig meghallotta. 24Amikor az izráeli férfiak meglátták azt az embert, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek. 25Ezt mondták az izráeliek: Láttátok ezt az embert, aki előállt? Azért állt elő, hogy csúfolja Izráelt. Ha akadna olyan ember, aki megölné, gazdagon megajándékozná a király, még a leányát is hozzáadná, és fölmentené apjának a házát Izráelben minden szolgálat alól.
Ez az asszony a testi nyomorúságán túl szimbólum is: elvérzik az életünk![1] Tizenkét éve, több évtizede, titokban, de vérzünk, elvérzünk, kivérzünk. A testi bajjal hamarabb felkiált az ember, a „lelkit” egy ideig lehet titkolni, aztán az is kiderül. Mindnyájan elsősorban „lelki" betegek vagyunk, mert valami alapvetően nincs rendben. Bizonyosan ma sincs több mentálisan beteg ember, mint korábban. Igaz, hogy a jólétben sokkal több ideje van az egyénnek saját magával foglalkozni, ami egy határon túl csak tetézi a meglévő bajt. A modern korig pedig ez nem volt társadalmilag elfogadott téma. A Szentírás is tükrözi, hogy a „megszállottak" a társadalmon kívül éltek. Jézus Krisztus állíthatja el a vérzést, csak Ő ajándékozhat meg az élettel, túl minden halálon (25). Ha Ő ránk tette a kezét, élni fogunk, minden halálos seb ellenére (18). Jézus Krisztus nélkül azonban minden törekvés, okoskodás, filozófia, teológia, cselekvés, jóság, közéletiség csak az elvérzésünk jele, de halálos hiábavalóság. Váratlanul elém került Domján Edit és még sok nagy név, akiknek elvérzett az életük, és hallok sok „névtelenről" hasonló „vérzésekkel". Urunk, adj bizonyosságot, hogy ránk tetted a kezedet, és élni fogunk, sőt már élünk! Köszönjük a bizonyosságot, hogy a hit megtart, meggyógyít (22).
[1] Itt minden élet halállal végződik, előbb-utóbb. Mindegy hogy valaki elöljáró, vagy sem; elöljáró lánya, vagy sem (18). Minden élet cseppenként vérzik el, mint a vérfolyásos asszony élete (20).