„...nem akartak kezet emelni... az Úr papjaira” 1Sám 22
11Ekkor hívatta a király Ahimelek papot, Ahitúb fiát és egész rokonságát, a nóbi papokat. Azok eljöttek mindnyájan a királyhoz. 12És ezt mondta Saul: Hallgass ide, Ahitúb fia! Ő pedig így felelt: Itt vagyok, uram. 13Saul megkérdezte tőle: Miért esküdtetek össze ellenem Isai fiával, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt az ő érdekében Istent is megkérdezted?! Azért, hogy fellázadjon ellenem, és leselkedjék rám? Bizony, így van ez! 14Erre így felelt Ahimelek a királynak: Van-e olyan megbízható ember összes szolgád között, mint Dávid, a király veje, testőrséged parancsnoka, akit nagyra becsülnek udvarodban? 15Vajon most kérdeztem meg először az Istent vele kapcsolatban? Egyáltalán nem! Ne tulajdoníts ilyet szolgádnak, sem egész rokonságomnak, királyom, mert semmit sem tudott szolgád erről az egész dologról. 16Akkor ezt mondta a király: Halállal kell lakolnod, Ahimelek, egész rokonságoddal együtt! 17A mellette álló fegyvereseknek pedig ezt mondta a király: Fogjátok körül, és öljétek le az Úr papjait, mert ők is Dávidot segítették, hiszen tudták, hogy szökik, de nem leplezték le előttem. A király szolgái azonban nem akartak kezet emelni és rátámadni az Úr papjaira. 18Ekkor Dóégnak parancsolta a király: Jöjj ide, és támadj rá te a papokra! Az edómi Dóég oda is jött, rátámadt a papokra, és megölt azon a napon nyolcvanöt embert, akik gyolcs éfódot viseltek. 19Nóbot, a papok városát is karddal támadta meg; kardélre hányt férfit és nőt, gyermeket és csecsemőt, ökröt, szamarat és bárányt. 20Ahitúb fiának, Ahimeleknek egyik fia azonban, akit Ebjátárnak hívtak, elmenekült, és Dávidhoz szökött. 21Ebjátár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul megölette az Úr papjait. 22Dávid ezt mondta Ebjátárnak: Tudtam én már azon a napon, amikor ott volt az edómi Dóég, hogy el fog ez árulni Saulnak. Én okoztam apád egész háza népének a vesztét. 23Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam.
RÉ 3 MRÉ 3
„…a mennyek országa erőszakot szenved…” ((Mt 11,7–19) Mt 11,7–19
A legnagyobb prófétánál is dicsőségesebb nagyság vár azokra, akik nemcsak asszonytól születtek, hanem újjászülettek Jézus Krisztus örömhíre által. „A legegyszerűbb emberi élet is, amely Isten országának polgára, felette áll gazdagságban és dicsőségben minden egyéb nagyságnál (11)” (Victor János). Ez az ország, a mennyek országa, megjelent itt a földön, nem a törvény és nem a próféták szigorával, nem vallásos erőszakkal, hanem Isten Jézus Krisztusban testet öltött szeretetével (12). A törvény és a próféták szerepe elvitathatatlan, Isten tervében nélkülözhetetlen, de nem a végső láncszem, hiszen „minden próféta és a törvény János idejéig prófétált” (13). Ne legyünk olyan keresztyének, akik megerőszakolják, kisajátítják az Isten országát, és csak azokat engednék be oda, akik pont úgy értik az Írásokat, mint ők. Jézus Krisztus írásértelmezése az irányadó. Egyszer az egyik testvérem, egy teológiai vita után, igen szomorúan, megkeseredett indulattal tárulkozott fel, ezt mondva, remegő hangon: „Kikérem magamnak, hogy bárki elvitassa az üdvösségemet”. Természetesen ez nem „kikérés” kérdése, hanem kegyelem kérdése, de nem a mi szintünkön dőlnek el ezek a dolgok.