előző nap
következő nap

„...erősítette az Istenbe vetett bizalmát” 1Sám 23

1Jelentették egyszer Dávidnak, hogy a filiszteusok megtámadták Keílát, és fosztogatják a szérűket. 2Ekkor megkérdezte Dávid az Urat: Elmenjek, és megverjem-e a filiszteusokat? Az Úr ezt felelte Dávidnak: Menj el, verd meg a filiszteusokat, és szabadítsd föl Keílát. 3De ezt mondták Dávidnak az emberei: Még itt, Júdában is félünk! Hát még, ha el kell mennünk Keílába a filiszteusok csapatai ellen! 4Dávid ismét megkérdezte az Urat. Az Úr pedig így válaszolt neki: Indulj és menj Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat. 5Elment tehát Dávid az embereivel Keílába, harcolt a filiszteusok ellen, elhajtotta jószágaikat, és nagy vereséget mért rájuk. És felszabadította Dávid Keíla lakóit. 6Amikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keílába, az éfódot is magával vitte. 7Ezután hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Akkor ezt mondta Saul: Kezembe adta őt az Isten, hiszen saját magát zárta be azzal, hogy kulcsos városba ment. 8Ezért mozgósította Saul az egész hadinépet, hogy Keíla ellen vonuljon, és körülzárja Dávidot embereivel együtt. 9De megtudta Dávid, hogy Saul rosszat forral ellene. Ezt mondta Ebjátár papnak: Hozd ide az éfódot! 10És ezt mondta Dávid: Uram, Izráel Istene! Azt a hírt hallotta szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost. 11Kiszolgáltatnak-e neki Keíla polgárai? Idejön-e Saul, ahogyan szolgád hallotta? Uram, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! Az Úr így felelt: Idejön. 12Akkor ezt kérdezte Dávid: Kiszolgáltatnak-e engem és embereimet Saulnak Keíla polgárai? Az Úr így felelt: Kiszolgáltatnak.
13Elindult tehát Dávid mintegy hatszáz emberével, kivonult Keílából, és mentek, amerre mehettek. Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy ellene vonuljon. 14Dávid a pusztában sziklavárakban tartózkodott. Amikor Zíf pusztájában lakott a hegyen, Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe. 15Dávid látva, hogy Saul kivonult ellene, és az életére tör, Zíf pusztájában az erdőségbe vette be magát Dávid. 16Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát. 17Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. 18És szövetséget kötöttek egymással az Úr színe előtt. Dávid az erdőségben maradt, Jónátán pedig hazament. 19De a zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és ezt mondták: Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, Hakilá halmán, a sivatagtól délre. 20Ha tehát az a legfőbb kívánságod, ó király, hogy eljöjj, akkor jöjj el, és a mi dolgunk lesz, hogy kiszolgáltassuk őt a királynak. 21Saul ezt mondta: Az Úr is megáld titeket, hogy megszántatok engem. 22Menjetek, bizonyosodjatok meg újból, tudjátok meg, és nézzétek meg azt a helyet, amerre jár, és hogy ki látta ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz ember. 23Ezért nézzetek meg, és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol bujkál, azután térjetek vissza hozzám biztos hírrel, és akkor elmegyek veletek. Ha az országban van, kikutatom őt Júda valamennyi nemzetsége közül. 24Azok elindultak, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt Máón pusztájában volt a síkságon, a sivatagtól délre. 25Saul is elment embereivel, hogy megkeresse őt, Dávidnak azonban hírül adták, ezért elment ahhoz a sziklához, amely Máón pusztájában van. Meghallotta ezt Saul, és üldözőbe vette Dávidot Máón pusztájában. 26Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. Dávid sietve menekült Saul elől, mert Saul és emberei már kezdték bekeríteni Dávidot és embereit, hogy elfogják őket. 27De követ érkezett Saulhoz ezzel az üzenettel: Sietve jöjj, mert betörtek a filiszteusok az országba! 28Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a helyet Szela-Hammahlekótnak.
A menekülő Dávidot meglátogatta Jónátán, Saul fia, és „...erősítette az Istenbe vetett bizalmát"(16). Ennyire törékeny cserépedény még Isten legkiválóbbja is, hogy időnként erősítésre van szüksége. Esendőségünkben azonban mégis mondhatatlan erő hordozói vagyunk. Pál apostol óta tudható, hogy az Úr ereje erőtlenség által végeztetik el (2Kor 12,9). Keressük, hogy ki a mi emberünk, akit Isten erőtlenségünk által szeretne ma megerősíteni.

RÉ 380 MRÉ 403

„…alázatos szívű…” (Mt 11,20–30) Mt 11,20–30

1. „Jaj” hangzik el itt azok felé, akik azt hitték, hogy ismerik az Urat! Akik Jézus Krisztus közelében lehettek, hallották tanítását és látták csodáit, valójában nem ismerték fel az Urat. Jézus Krisztus az akkoriban hírnevesen romlott városokra nagyobb reménységgel tekintett, mint azokra, akik hivatalosan az Ő közelében sürögtek (20-24), ide értve a saját városát, Kapernaumot is (23).
2. Aki Jézus Krisztus közelében van, soha nem csóválhatja a fejét mások gondolatain, életén, hibáin; hanem alázattal és reménységgel tekinthet mindenkire. Ne értsük félre: lehet és kell prófétaként rámutatni bűnökre, de csak mentő szándékkal. Ha a mi Urunk Tíruszt, Szidont, Sodomát említi reménységgel, akkor mi sem lehetünk „szűkebbek” Őnála.
3. Ez az alázatos „befogadás” minden bölcsesség és értelem ellenében születik meg bennünk, gyermeki magatartás; az okos felnőtt erre már képtelen, hát még az „okos” keresztyén. Újjá kell születni, gyermekké kell lenni! (25-26) Aki Jézus Krisztus gyermeke, az szelíd és alázatos szívű, ez pedig minden valóságos nyugalom forrása (28-29). Az alázatos, krisztusi ember nem akar naggyá lenni, de hűséggel betölti az Úrtól kapott feladatát (30).