előző nap
következő nap

" Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm" 1Sám 27

1Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből. 2Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákishoz, Máók fiához, Gát királyához. 3Letelepedett Dávid Ákisnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahinóammal és a karmeli Abigaillal, Nábál volt feleségével. 4Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább. 5Egyszer ezt mondta Dávid Ákisnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam. Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában? 6Akkor neki adta Ákis Ciklágot, és így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig. 7Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt. 8Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig. 9Amikor Dávid leverte azt a földet, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákishoz. 10Amikor Ákis megkérdezte, hogy hova törtek be most, ezt felelte Dávid: A Délvidékre, Júdának, a jerahmeélieknek és a kénieknek a területére. 11Dávid azonban nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el, mit csinált Dávid. Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott. 12Ákis pedig megbízott Dávidban, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám lesz.
Dávid egyik lelki mélypontjának vagyunk tanúi. Korábbi nagylelkűsége Saul iránt, a kibékülés és az új kezdet hamar elillant. Hol van már az a Dávid, aki gyerekként kiállt Góliát ellen, mert annyira biztos volt Isten védelmében!? Akkor elégnek tartotta Isten erejét –most maga veszi kézbe a sorsát (1). Nemrég még az őt tudatosan kergető Saulra sem emelt kezet – most a vele jót tevő Ákist rafináltan kijátsza, embereit kiirtja. Oda a becsülete. Nem ismerünk magunkra?

RÉ 15 MRÉ 15 • IÉ Mt 12,38–50

„Mester, jelt akarunk látni tőled.” (Mt 12,38–50) Mt 12,38–50

1. Az ember csodás jeleket akar Istentől, amivel Isten bizonyítja, hogy Ő Isten (38). Minden ilyen jelkívánás gonoszságunkra, parázna természetünkre utal, hiszen mindig újabb és több kell, sohasem elég, Istentől végképp nem (39). Isten azonban nem engedi az emberi gonoszságból fakadó hitetlenséget és paráznaságot vég nélkül tobzódni!
2. Ezért elküldte Isten Jézus Krisztust, és végérvényes jelzést adott Önmagáról, Egyszülött Fia halálában és feltámadásában. Őbenne megváltotta, meggyógyította, üdvözítette az embert. Nincs ennél több! Isten odaadta a legtöbbet, Önmagát, hogy megváltó szeretetét nyilvánvalóvá tegye (39-40).
3. Ez a jel ettől kezdve az élő hit egyetlen méltó tárgya. Ez a jel a megtérés valóságos lehetősége; hinni, hogy van megváltás, Krisztusban van, Isten akarata szerint. Jézus Krisztusban mindenkinél és mindennél hatalmasabb módon mutatkozott meg az Isten. Akinek ez sem elég, azon nem lehet segíteni (41-42).
4. Ez a jel a gonosz feletti végérvényes győzelem! Kimegy a gonosz az emberből, nyugtalan és megerősített hadsereggel támad! Krisztus eljövetele óta nyugtalan, egyre nyugtalanabb a gonosz, egyre gonoszabb lesz a világ, utóbbi állapota rosszabb az előbbinél (43-45). Mi azonban tudjuk, hogy a gonosz, noha nyugtalanul tombol, mégis pórázon van már, és annak végét az Úr tartja kézben.
5. Ez a jel erőt ad, hogy az Isten akaratát igazán megismerjük és cselekedjük; nem is mi, hanem a bennünk növekvő Krisztus. Nagy öröm, ha vér szerinti rokonaink is e jelben élnek, harcolnak, győznek (46-49).