".... amikor gonosz emberek meggyilkoltak egy igaz embert a saját házában, a fekvőhelyén, hogyne kérném számon tőletek a vérontást" 2Sám 4
1Amikor Saul fia meghallotta, hogy meghalt Abnér Hebrónban, elcsüggedt, és egész Izráel megrendült. 2Volt Saul fiának két embere, portyázó csapatok vezérei, egyiknek a neve Baaná volt, a másiké Rékáb. A beéróti Rimmón fiai voltak, Benjámin fiai közül. Mert Beérót is Benjáminhoz tartozik. 3A beérótiak Gittaimba menekültek, és jövevényekké lettek ott mindmáig. 4Volt Jónátánnak, Saul fiának egy mindkét lábára béna fia, aki ötesztendős volt, amikor megjött a hír Jezréelből Saulról és Jónátánról. Akkor fölkapta dajkája, és elfutott. De mivel a dajka gyorsan futott, a gyermek leesett és megsántult. Mefibóset volt a neve. 5Elmentek tehát a beéróti Rimmón fiai, Rékáb és Baaná, és bementek Ísbóset házába, amikor a nap forrón tűzött, és ő déli álmát aludta. 6Bementek a ház belsejébe, mintha búzát vittek volna, és hasba döfték. Azután elmenekült Rékáb és testvére, Baaná. 7Amikor ugyanis bementek a házba, ő hálószobájában az ágyon feküdt. Ledöfték, megölték, és levágták a fejét. Azután magukhoz vették a fejét, és egész éjjel meneteltek a síkságon át. 8Elvitték Ísbóset fejét Dávidhoz Hebrónba, és ezt mondták a királynak: Itt van Ísbósetnek, Saul fiának, ellenségednek a feje, aki életedre tört. Bosszút állt az Úr a mai napon uramért, a királyért Saulon és utódain. 9Dávid azonban így felelt Rékábnak és testvérének, Baanának, a beéróti Rimmón fiainak: Az élő Úrra mondom, aki kiváltott engem minden nyomorúságból, 10hogy én elfogattam és megölettem Ciklágban azt, aki hírül hozta nekem, hogy meghalt Saul, és aki azt gondolta, hogy örömhírt hoz. Ezt adtam neki a hírért. 11Hát akkor most, amikor gonosz emberek meggyilkoltak egy igaz embert a saját házában, a fekvőhelyén, hogyne kérném számon tőletek a vérontást, hogyne irtanálak ki benneteket az országból?! 12Akkor Dávid parancsára legényei felkoncolták őket. Kezüket, lábukat levágták, és felakasztották őket Hebrónban a tó mellett. Ísbóset fejét pedig elvitték, és eltemették Abnér sírjába Hebrónban.
Jó ügyért csak jó eszközökkel küzdhetünk. Isten a terveihez ugyan a bűnöket is felhasználhatja, ám ez senkit sem mentesít bűneinek következménye alól. A Tízparancsolat világosan kijelöli számunkra a cselekvés határait, miközben Isten igéje int és bátorít: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok" (3Móz 19,2). Jézus is ezt az utat járta: szentségben és szeretetben, szelíden, életét is odaszánva munkálkodott az Atya akaratán.
RÉ 257 MRÉ 340
„…meggyógyította betegeiket…” (Mt 14,13–21) Mt 14,13–21
„…meggyógyította betegeiket…” (Mt 14,13-21)[1] - 1. Jézus egyedül szeretne maradni egy kietlen helyen, de nem tud, nem hagyják, sok bajba jutott keresi segítségét. Az Úr nem küldi el őket! Ő senkit nem küld el, fáradhatatlanul munkálkodik. Ám Jézus Krisztus bizonyosan tudja, hogy kellő időben eljön majd a feltöltődés ideje is; mert az Atya ereje Jézus Krisztus számára is kiapadhatatlan, nélkülözhetetlen forrás volt. - 2. Sok ember kér az Úrtól megoldást bajára! De jó, ha valaki legalább már ezt tudja, hogy bajban van! Mert sok a beteg, mindenki beteg, de a sokféle betegség egy okra mutat. A betegség: Isten-hiány.[2]Betegségünk tehát súlyosabb a látható bajoknál, a testi betegség csak tünet. Beteg állapotunk szánandóvá tesz bennünket. Betegen az ember tehetetlen, kiszolgáltatott, árva és kínnal terhelt. De szánandó az ember úgy is, hogy noha egészséges, mégis önpusztító, „összevissza” életet él. - 3. Jézus Krisztus meggyógyítja a betegeket (14), jól tartja az éheseket (15-21), de több kell ennél: megváltás, örök élet, üdvösség, maradandó gyógyulás testben és lélekben egyaránt. Ezért jött az Úr Jézus Krisztus valójában