"ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává" 2Sám 5
6A király pedig elment embereivel együtt Jeruzsálem alá az ország őslakói ellen, a jebúsziak ellen. Azok azonban ezt mondták Dávidnak: Nem jössz ide be, hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy nem tud oda Dávid bemenni. 7Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. 8És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba. 9Ezután letelepedett Dávid a sziklavárban, és elnevezte azt Dávid városának. Körülötte építkezni kezdett Dávid Millótól fogva befelé. 10Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene. 11Hírám, Tírusz királya követeket küldött Dávidhoz, azután cédrusfákat, ácsmestereket és kőműveseket, akik palotát építettek Dávidnak. 12És megértette Dávid, hogy az Úr megerősítette királyságát Izráelben, és hogy naggyá tette királyságát népének, Izráelnek a javára. 13Miután Dávid Hebrónból Jeruzsálembe költözött, még ott is vett el másodrangú feleségeket és feleségeket, és még születtek Dávidnak fiai és leányai. 14Ez a nevük azoknak, akik Jeruzsálemben születtek: Sammúa, Sóbáb, Nátán és Salamon, 15Jibhár, Elisúa, Nefeg és Jáfía, 16Elisámá, Eljádá és Elifelet.
17Amikor meghallották a filiszteusok, hogy Dávidot Izráel királyává kenték, fölvonultak a filiszteusok mind, hogy megkeressék Dávidot. Meghallotta ezt Dávid, és levonult a sziklavárhoz. 18A filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refáim-völgyet. 19Akkor megkérdezte Dávid az Urat: Fölvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket? Az Úr ezt felelte Dávidnak: Vonulj föl, mert kezedbe fogom adni a filiszteusokat! 20Benyomult tehát Dávid Baal-Perácimba, megverte ott őket Dávid, és ezt mondta: Áttört az Úr ellenségeimen, mint víz a gáton! Ezért nevezték el azt a helyet Baal-Perácimnak. 21A filiszteusok otthagyták bálványaikat, Dávid és emberei pedig összeszedték azokat. 22Később ismét fölvonultak a filiszteusok, és ellepték a Refáim-völgyet. 23Ekkor Dávid megkérdezte az Urat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük. 24Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát. 25Dávid úgy tett, ahogyan az Úr megparancsolta neki, és vágta a filiszteusokat Gebától egészen a gézeri útig.
RÉ 122 MRÉ 122
„Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt…” (Mt 14,22–36) Mt 14,22–36
Jézus soha nem tett öncélúan csodát, nem magamutogatásként járt a tengeren, és nem látványosságként tette késszé erre Pétert, néhány lépés erejéig. Nem lehet és nem is kell a vízen járni! Ezt a jelenetet azért engedte meg a mi Urunk, mert képes beszédként egy fontos üzenetet akart a szívünkre helyezni. Amíg Jézus Krisztusra tekintünk, addig lehetséges „járni az élet vizén”, az ügyeskedés és a fortélyok minden csónakjai és motoros hajói nélkül is, mert Őrá felnézve nem fogunk beleveszni a habokba. Ez nagyobb csoda, mint szó szerint a vízen járás, amire semmi szükség nincsen. Ezt hangsúlyozza Pál apostol is: „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, ami láthatóvá lesz rajtunk” (Róma 8,18). Aki erre a krisztusi, megváltó dicsőségre tekint, az a jelen harcait, veszélyeit, viharait nem becsüli le, de nem nyúl olcsó pótszerekhez és trükkökhöz sem, hanem felnéz Krisztusra (Zsidókhoz írt levél 12,2), és erőt, útmutatást, békét, reményteli örömöt kap a jelenhez! Egyébként süllyedünk! De jó tudni, hogy süllyedve is lehet kiáltani, „Uram, ments meg!”, és Jézus azonnal kinyújtja a kezét felénk (30-31).