"Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat" 2Sám 7
8Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. 9Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. 10Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, 11attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az Úr, hogy az Úr akarja a te házadat építeni. 12Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. 13Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. 14Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. 15De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. 16Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz. 17Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.
18Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? 19Sőt még ezt is kevesellted, Uram, ó, Uram, és a távoli jövőre is tettél ígéretet szolgád házának, ezzel is az embert tanítva, Uram, ó, Uram! 20De miért beszélne tovább Dávid, hiszen te ismered szolgádat, Uram, ó, Uram! 21A te ígéreted és szándékod szerint vitted véghez mindezeket a hatalmas dolgokat, hogy megismertesd azokat szolgáddal. 22Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, Uram! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül Isten, egészen úgy, ahogyan hallottuk fülünkkel. 23Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneiket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? 24Így erősítetted meg magadnak népedet, Izráelt, hogy örökké a te néped legyen, te pedig, Uram, az Istenük lettél. 25Most azért, Uram Isten, tartsd meg örökké azt az ígéretet, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted! 26Akkor nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek Ura Izráelnek az Istene! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt. 27Te, ó Seregek Ura, Izráel Istene, ezt a kijelentést adtad szolgádnak: Megépítem házadat! Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy ilyen imádsággal imádkozzék hozzád. 28Valóban, Uram, ó, Uram, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid. Te ígérted szolgádnak ezt a jót. 29Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, Uram! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!
RÉ 132 MRÉ 132
„Minden palántát, amit nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fog gyomlálni…” (Mt 15,10–20) Mt 15,10–20
Számít manapság valamit a tisztaság? Jézus korában számított a tisztaság, de úgy, mint a másik „legyőzésének” egyik eszköze: ki a tisztább, magánéletben, házasságában, pénzügyeiben, hitében, életfolytatásában; ki erkölcsösebb, ki az igazabb? Amikor Jézus Krisztus felteszi a kérdést, hogy mi tesz tisztátalanná (11), akkor a tisztaság lényegére kérdez rá. Fontos a tisztaság; sőt, fontos a látszat is, mert a tisztaság látszatának fenntartása sem minden esetben képmutatás és hazugság, hanem a tisztaságra törekvés egyik módja is lehet. Ugyanakkor Jézus Krisztus figyelmeztet, hogy ez kevés: Isten mindent lát, azt is, amit mások nem, a szív mélységeit is (19), „minden palántát”, ami elkezd kikelni bennünk (13); minden gondolatot, ami átsuhan rajtunk. Tehát éppen a tisztaság kérdése az a terület, amely alázatossá teszi az embert. Isten tisztaságára tekintve döbbenünk rá arra, hogy milyen koszosak vagyunk mi, mindnyájan. Őelőtte nincs különbség, valahányan kegyelemre szorulunk! A látszat fontos, de kevés! Urunk, - gyomlálj ki belőlünk minden palántát, amit nem Te ültettél el; - adj alázatot, mert senkinél sem vagyunk különbek, noha lehet, hogy tisztességesebb életet élünk sokaknál, és nincsenek nyilvánvaló bűneink; - mindenekelőtt pedig add a Te kegyelmedet, amely újjászül, megtisztít, és folyamatosan átmos, ebben a sokféle árnyékszékekkel terhelt világban (17).