„…elbocsátotta a sokaságot…” (Máté 15,29-39)[1] Jézus a csodák után elbocsátotta a sokaságot (39). Ez az elbocsátás hirdeti, hogy ne csodákra várjunk, miszerint mindent megoldanak majd helyettük mások, meg az Isten, hanem menjünk, és tegyük a dolgunkat. De mégis más hitben élni, dolgozni, megküzdeni a mindennapokkal. A bizonyosság, hogy életünknek hatalmas Ura van, aki tud rólunk, megszán bennünket, legfőképpen pedig megszabadított a haláltól, mindenhez erőt ad! A tanítványok szánalmas tehetetlensége nem az, hogy nem tudják megszaporítani a kenyeret, és nem tudnak gondoskodni a tömegről (33), hanem inkább az, hogy nem látszik rajtuk az erőt és örömöt adó bizonyosság, hogy Uruk van! Örömmel, szorgalmasan dolgozni kell, hittel megtalálni a megoldásokat, nem arra várni, hogy mindig mások oldják meg az életünket helyettünk. Éppen ez a hitből fakadó, cselekvő élet az, amely másokat is elindít a cselekvő megoldások felé. Aki Jézustól „állandóan csak” csodát, segítséget, gyógyulást és kenyeret vár, az másoktól is örökké csak követel. Jézus segít; de hitben, saját lábunkon elbocsát. Ne felejtsük, bármi történik, Ő már segített, megváltott, van erőnk és örömünk gondoskodni magunkról. Persze Ő továbbra is küld csodás és hétköznapi segítségeket!