előző nap
következő nap

"De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle." 2Sám 14,1–20

1Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király gondolatai Absolonon járnak. 2Elküldött azért Jóáb Tekóába, hozatott onnan egy bölcs asszonyt, és ezt mondta neki: Tégy úgy, mintha gyászolnál, öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint egy olyan asszony, aki régóta gyászolja halottját. 3Így menj be a királyhoz, és ezt meg ezt mondd neki! Jóáb ugyanis a szájába adta, hogy mit beszéljen. 4A tekóai asszony bement a királyhoz, arcával a földet érintve leborult, és ezt mondta: Segíts rajtam, ó király! 5A király ezt mondta neki: Mi bajod? Ő így felelt: Ó jaj! Özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem. 6Volt szolgálólányodnak két fia, akik összevesztek a mezőn, és mivel nem volt, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat, és megölte! 7Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálólányodra, és ezt mondták: Add ki a testvérgyilkost, hogy megöljük a testvéréért, akit meggyilkolt, sőt elpusztítjuk még az örökösét is! Így akarják kioltani még a megmaradt szikrát is, hogy ne maradjon a férjemnek se neve, se utódja a földön. 8Akkor a király ezt mondta az asszonynak: Menj haza, én majd rendelkezem az ügyedben! 9A tekóai asszony ezt felelte a királynak: Uram, királyom, a bűn terhe rám és családomra nehezedik, a király és az ő trónja azonban sérthetetlen! 10Erre a király ezt mondta: Hozd ide elém, aki ellened szól, és nem bánt többé téged. 11Az asszony így felelt: Esküdj meg, ó király, Istenedre, az Úrra, hogy ne folytathassa a pusztítást a vérbosszúra vágyó, és így ne pusztítsák el a fiamat! A király így felelt: Az élő Úrra mondom, hogy fiadnak egy hajszála sem esik le a földre. 12De az asszony ezt mondta: Szabad még szolgálólányodnak egy szót szólnia hozzád, uram, király? Ő így felelt: Beszélj! 13Az asszony ezt mondta: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen? Hiszen a király, aki ezt a szót kimondta, maga is vétkes, mert nem hozatja vissza a király, akit eltaszított magától. 14Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni. De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle. 15Most, hogy bejöttem elbeszélni ezt a dolgot uramnak, a királynak, bizony ijesztgetett a nép, de azt gondolta szolgálólányod: Beszélek én mégis a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálólánya mond. 16Biztosan meghallgatja a király, és megmenti szolgálólányát annak a kezéből, aki fiammal együtt ki akar pusztítani az Isten tulajdon népe közül. 17Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az Úr, a te Istened legyen veled! 18A király azonban megszólalt, és ezt mondta az asszonynak: Ne titkolj el előttem semmit, ha most kérdezek tőled valamit! Az asszony így felelt: Beszéljen csak az én uram, királyom! 19A király ezt kérdezte: Nem Jóáb keze van benne mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, uram, királyom, hogy nem lehet kitérni sem jobbra, sem balra az elől, amit uram, királyom mond. Valóban a szolgád, Jóáb parancsolt nekem, és ő adta mindezeket a szavakat szolgálólányod szájába. 20Azért tette ezt szolgád, Jóáb, hogy a dolog más fordulatot vegyen. De az én uram bölcs, olyan a bölcsessége, mint az Isten angyaláé, mindent tud, ami az országban történik.
A bűnre a bocsánat a megoldás. A felemás megbocsátás keveset ér. Erről azonban a következő szakasz szól. A maiban azt látjuk, hogy a megbocsátás szándéka is nagyon nehezen fogan meg az emberi szívben. Már ehhez is szükség lehet segítségre. Mi igazolni szoktuk szeretteink haragját, vagy a megbocsátás felé terelgetjük lelküket? A harag persze lehet olykor jogos, de ne feledjük, Jézus azt mondja: „Boldogok, akik békét teremtenek..." (Mt 5,9).

RÉ 140 MRÉ 140

„Jézus odahívott egy kisgyermeket…”(Mt 18,1–10) Mt 18,1–10

„Jézus odahívott egy kisgyermeket…” (Máté 18,1-10)[1] -1. A kisgyermek nem ártatlan, de az atyja jelenlétének állandó tapasztalásában él, bízik annak erejében, védelmében, nagyságát mindennek fölé helyezi, apjában dicsekedik, neki engedelmeskedik (Ravasz László). – 2. Őket említve, Jézus Krisztus, minden „nagyság” ellenében a „kicsikre” mond igent. Isten örül a „kicsiségnek”: aki első akar lenni, legyen utolsó, szolga (Máté 20,26-27). Jézus Krisztus keresztje bizonyítja a „kicsikért” végzett szolgálat határtalanságát, ugyanakkor feltámadásában mégis annak dicsőségét és távlatait. – 3. A kisgyermek alázata nem erkölcsi fölényében áll (4-5), hanem abban, hogy nem vitatja saját kicsinységét, felnéz a felnőttekre és elismeri, hogy rájuk szorul. Az alázatosság azt jelenti, hogy feltételek nélkül rábízom magam az Istenre; nem magamban, eszemben, erőmben bízom, hanem az Isten kegyelmében. Minden kegyességünk nem más, mint tanuljuk ezt, gyermekké leszünk, Isten elé járulunk, vezetést kérünk, kérdezünk, bizalommal ölébe kéredzkedünk. Ehhez alázat kell! – 4. A kisgyermekek említése a jövő generációért való felelősségünket is jelenti. A megbotránkoztatás tilalmát súlyos képekkel tárja elénk az evangélium (8-9), amely ebben az összefüggésben a gyerekekkel kapcsolatosan, de tágabb értelemben minden ránk bízott ember tekintetében szólal meg: felelősek vagyunk egymásért, nem tehetünk akármit a másikkal! Inkább te „rövidülj” meg, mint hogy a másikat, főleg a „kicsiket” bántás érje.


[1] -1. Örök kérdés, itt is, a tanítványok között is, még a mennyben is (1): ki a nagyobb? Az ember maga-igenlése, becsvágya az éhséghez és a szerelemhez hasonlítható (Ravasz László). A becsvágy mérkőzést keres, hogy elérje célját. Az egész görög világ erre épült. A zsidó világ is, csak itt a verseny helye nem a piac és a stadion volt, hanem a templom: a kegyesség, a Törvény betöltésének versenye folyt itt. Minden becsvágy, mint én-központúság, támadás az Isten dicsősége ellen.

- 2. Jézus ekkor odahívott egy kisgyermeket (2). A kisgyermek nem ártatlan, de az atyja jelenlétének állandó tapasztalásában él, bízik annak erejében, védelmében, nagyságát mindennek fölé helyezi, apjában dicsekedik, neki engedelmeskedik (Ravasz László). Őket említve, Jézus Krisztus, minden „nagyság” ellenében a „kicsikre” mond igent. Isten örül a „kicsiségnek”: aki első akar lenni, legyen utolsó, szolga (Máté 20,26-27). Jézus Krisztus keresztje bizonyítja a „kicsikért” végzett szolgálat határtalanságát, ugyanakkor feltámadásában mégis annak dicsőségét és távlatait.

- 3. A kisgyermek alázata nem erkölcsi fölényében áll (4-5), hanem abban, hogy nem vitatja saját kicsinységét, felnéz a felnőttekre és elismeri, hogy rájuk szorul. Az alázatosság azt jelenti, hogy feltételek nélkül rábízom magam az Istenre; nem magamban, eszemben, erőmben bízom, hanem az Isten kegyelmében. Minden kegyességünk nem más, mint tanuljuk ezt, gyermekké leszünk, Isten elé járulunk, vezetést kérünk, kérdezünk, bizalommal ölébe kéredzkedünk. Ehhez alázat kell!

- 5. Mivel Jézus korában a kisgyermekeket nem sokra becsülték, mert azok még nem ismerték és nem tudták megtartani a törvényt, ezért Jézus Krisztus a tanítványok ezzel kapcsolatos gondolkodását is új alapokra helyezi (5-7). Felelősek vagyunk a gyermekekért, a jövő generációért, azok hitéért, még akkor is, ha hitet mi nem adhatunk, csak az Úr kiválasztó irgalma. Isten azonban ennek ellenére számon kéri rajtunk (10), jól gondoskodtunk-e róluk (gondoskodás, de nem majomszeretet), mit éltünk eléjük, mit mondtunk előttük, bizonysággá lett-e az életünk feléjük? Jaj, ha megbotránkoztattuk őket! Vigyázzunk, óriási rombolásokat végzünk a következő generációban; megengedésünkkel, túlzott szeretetünkkel, hiteltelenségünkkel és hitetlenségünkkel egyaránt.

-6. A megbotránkoztatás tilalmát súlyos képekkel tárja elénk az evangélium (8-9), amely ebben az összefüggésben a gyerekekkel kapcsolatosan, de tágabb értelemben minden ránk bízott ember tekintetében szólal meg: felelősek vagyunk egymásért, nem tehetünk akármit a másikkal, inkább te „rövidülj” meg, mint hogy a másikat, főleg a „kicsiket” bántás érje, akár testben, akár lélekben, hitben, bármilyen tekintetben is.