21Akkor ezt mondta a király Jóábnak: Rendben van, megteszem ezt a dolgot. Eredj, hozd vissza azt a fiút, Absolont! 22Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó király, szolgád kérését. 23Elindult Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe. 24De a király ezt parancsolta: Vonuljon vissza a maga házába, nem láthat engem! Absolon tehát visszavonult a házába, és nem láthatta a királyt. 25Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig. 26És amikor a fejét megnyíratta – mert minden esztendő végén lenyíratta a haját; mivel igen nehéz volt, azért kellett lenyíratnia – kétszáz sekel súlyú volt a haja, a királyi súlymérték szerint. 27Három fia született Absolonnak, meg egy leánya, név szerint Támár. Ez igen szép termetű volt. 28Két esztendeje lakott már Absolon Jeruzsálemben, de a királyt nem láthatta. 29Üzent azért Absolon Jóábnak, hogy elküldje a királyhoz, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni. 30Akkor így szólt szolgáinak: Nézzétek, Jóáb birtoka az enyém mellett van, és ott árpája van neki. Menjetek és gyújtsátok föl! Föl is gyújtották Absolon szolgái azt a birtokot. 31Ekkor fölkelt Jóáb, elment Absolon házába, és ezt mondta neki: Miért gyújtották föl szolgáid az én birtokomat?! 32Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert üzentem neked, hogy jöjj ide; el akarlak küldeni a királyhoz, hogy mondd meg neki: Miért jöttem haza Gesúrból? Jobb volna nekem még mindig ott lennem. Most már látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg! 33Elment tehát Jóáb a királyhoz, és elmondta neki ezt. Ő pedig hívatta Absolont, az elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte, a király pedig megcsókolta Absolont.
A példázat kulcsszava: „eltévedt” (12), innen kell szemlélni az egész történetet. A juh a pásztor nélkül elpusztul. Mégis elcsatangol a pásztor közeléből, eltéved, elveszetté lesz (11). A Jó Pásztor minden egyes eltévedt bárány után megy, hogy megmentse akár az egyetlen tévelygőt is. Isten azt akarja, hogy minden báránya visszataláljon Őhozzá (1Timóteus 2,4). A száz és egy aránya itt azt jelenti, hogy Jézus Krisztus soha nem tömeget lát, hanem mindig az egyes embert (12). A Pásztor jobban örül az egy eltévedtnek, akit megtalált, mint annak a kilencvenkilencnek, aki azt hiszi, egyen-egyenként, hogy ő nem tévedt el, neki nincs szüksége a Jó Pásztor mentő szeretetére (13). Jézus Krisztus nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk. Övéi közül nem is veszhet el senki! (János 17,6) Ugyanakkor az Úr türelme és szeretete felfoghatatlan. Kimondhatjuk a tantételt: ez az eltévedt bárány után nyúló mentő szeretet csak a nyájon segít, a farkasokon nem. Aki azonban akként gondolja magát „eleve” báránynak, hogy mindig a másik a farkas, az a farkas.