előző nap következő nap

„...szeretet és hűség legyen veled!” 2Sám 15,13–37

13Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve! 14Akkor ezt parancsolta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől. Sietve menjetek, mert ő is siet, és utolér bennünket, veszedelmet zúdít ránk, és kardélre hányja a várost. 15A király szolgái ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan uram, a király dönt. Mi a te szolgáid vagyunk. 16Ekkor elindult a király, és nyomában egész háza népe. Tíz másodrangú feleségét azonban hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát. 17Így vonult ki a király, és nyomában egész hadinépe, de a legszélső háznál megálltak. 18Elvonult előtte valamennyi szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak, az a hatszáz ember, akik vele jöttek Gátból. Mindezek elvonultak a király előtt. 19Akkor ezt mondta a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Térj vissza, és maradj a király mellett, mert te idegen és lakóhelyedről száműzött ember vagy. 20Nemrég jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, ahova mehetek. De te térj vissza, és vidd magaddal atyádfiait is; szeretet és hűség legyen veled! 21Ittaj azonban így válaszolt a királynak: Az élő Úrra és az én uram, királyom életére mondom, hogy bárhol is lesz az én uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. 22Erre Dávid ezt mondta Ittajnak: Jöjj hát, és vonulj velünk! Elvonult tehát a gáti Ittaj is, valamennyi emberével és azok hozzátartozóival együtt. 23Mindenki hangosan sírt az országban, amikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép elvonult a pusztába vezető úton.
24Ott volt Cádók is, és vele az összes léviták, akik az Isten szövetségládáját vitték. Letették az Isten ládáját, Ebjátár pedig áldozott, amíg csak ki nem vonult a városból az egész hadinép. 25Akkor a király ezt mondta Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha kegyelmes lesz hozzám az Úr, akkor visszahoz engem, és látnom engedi még azt, meg annak a lakóhelyét. 26De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát! 27Majd ezt mondta Cádók papnak a király: Nézd csak! Térj vissza a városba békességgel, és veletek együtt két fiatok is, a te fiad, Ahimaac, meg Ebjátár fia, Jónátán. 28Figyeljetek! Én majd a puszta felé eső gázlónál tartózkodom, amíg valami hír nem érkezik hozzám tőletek. 29Cádók és Ebjátár tehát visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. 30Dávid azután fölfelé ment az Olajfák hegyének a lejtőjén, és amíg ment, egyre sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és az egész hadinép is vele együtt betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre sírtak. 31Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát! 32Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol imádkozni szokott az Istenhez, éppen szembejött vele az arki Húsaj tépett ruhában és földet szórva a fejére. 33Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel, 34de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó, király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád leszek! – akkor meg tudod hiúsítani Ahitófel tanácsát. 35Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak. 36Ott van velük a két fiúk is: Cádóké Ahimaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok. 37Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.
Dávid elmenekült Jeruzsálemből, mert nem akarta egy ostromnak kitenni a várost. Fia hűtlensége sokkal fájdalmasabbá vált egy ellenséges népből való filiszteus hűsége mellett. A gáti Ittaj ragaszkodása példa az egész nép számára. Vajon a mi Királyunk iránt érzett odaadásunk és hűségünk megáll-e Isten előtt? Ő áldását nyújtja, szeretetét és hűségét kínálja számunkra. Példává lenni, és ha kell, a végsőkig kitartani – ez a mi feladatunk.

RÉ 83 MRÉ 83

„Szabad-e az embernek valamilyen okból elbocsátani feleségét?”(Mt 19,1–15) Mt 19,1–15

„Szabad-e az embernek valamilyen okból elbocsátani feleségét?” (Mt 19,1-15)[1]
1. A Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette az embert. A házasság Isten eredeti teremtési rendjéből következő szövetség (4).
2. Ez a szövetség egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, hiszen minden tekintetben egy testté lettek, Isten akarata szerint, ezt pedig ember többé szét nem bogozhatja; végérvényesen nyomot hagyunk ugyanis egymásban.
3. Az nem lehet kérdés, hogy hogyan tudhatom, azt szánta-e nekem az Isten, akivel házasságban élek? Ebben a kérdésben ott a válasz, akivel házasságban élhetek, azt szánta nekem az Isten, akivel pedig még csak együtt élek, azt felelősen vállaljam fel! Isten azzal szerkesztette egybe az életemet, aki a hitvestársam (6). Boldog, aki már a párválasztás előtt imádkozik a társáért. Aki pedig benne van, az abban legyen boldog, amiben van!
4. Jézus Krisztus szerint a válás nem lehetséges (7-9). Mózes csak az emberi szív keménysége miatt engedte a férfiaknak, hogy elbocsássák feleségüket; de Isten eredeti gondolata nem ez. A korábbi szövegvariánsok szerint Jézus még a paráznaság esetében sem engedte meg a válást. Amit itt olvasunk, az már a tanítványi kör „enyhítő” kiegészítése (9).[2]



[1] A farizeusok provokátorok (3). Ma is rengeteg a provokátor, de mi ilyenfajta kérdésekre többnyire nem válaszolunk. Jézus válaszol, és kijelenti, mit gondol a házasságról.

[2] – 5. Nem véletlen, hogy félelmükben felkiáltanak a tanítványok, hogy ekkora szigorúságot tapasztalva, merész dolog megházasodni (10). Ennek ellenére, sőt éppen az emberi állhatatlanság miatt az Isten rendelése mégis a házasság. Ez alól csak azok kapnak kivételt, akik valóban megkapták a kegyelmi ajándékot arra, hogy társ nélkül, csak az Úrnak éljenek (11-12). – 6. Természetesen ebben a romlott világban a házasság ezernyi támadásnak, kísértésnek van kitéve, ezért a házasság is tönkremehet, és ha már valóban elviselhetetlen, nem kell belehalni; adatik kegyelem újrakezdésre, hiszen erről szól az egész evangélium. Ez a kegyelem azonban csak akkor érvényes ránk, ha a fentieket már komolyan vettük. Az újrakezdés idejéről, módjáról is csak ezután lehet beszélni, ha ezután kell még egyáltalán.