„Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr...” 2Sám16
5Amikor Dávid király megérkezett Bahúrimba, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Simei, Géra fia, és amint ment, egyre ócsárolta őket. 6Sőt kővel hajigálta Dávidot és Dávid király szolgáit, bár jobbról és balról ott volt az egész hadinép és az egész testőrség. 7Így ócsárolta őt Simei: Gyere csak, gyere, te vérengző és elvetemült ember! 8Megtorolja rajtad az Úr Saul házának minden kiontott vérét, aki helyett te király lettél, és odaadta az Úr a királyságot fiadnak, Absolonnak. Most te kerültél bajba, mert vérengző ember vagy! 9Akkor ezt mondta a királynak Abisaj, Cerúja fia: Hogy meri ócsárolni az én uramat, királyomat ez a döglött kutya?! Hadd menjek oda, hogy levágjam a fejét! 10A király azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerúja fiai. Mert ha ócsárol, és ha az Úr mondta neki, hogy ócsárolja Dávidot, akkor ki mondhatná neki: Miért tetted ezt? 11Majd ezt mondta Dávid Abisajnak és összes szolgájának: Ha még a fiam is az életemre tör, aki pedig az én véremből származik, mennyivel inkább ez a benjámini! Hagyjátok, hadd ócsároljon, hiszen az Úr parancsolta neki. 12Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem! 13Dávid továbbment embereivel az úton, Simei pedig vele átellenben a hegyoldalon menve egyre ócsárolta, kövekkel dobálta, és port szórt feléje. 14Így jutott el a király és a vele levő hadinép fáradtan a Jordánon túlra, és ott pihenőt tartottak.
15Absolon és az egész izráeli hadinép megérkezett Jeruzsálembe. Vele volt Ahitófel is. 16Amikor az arki Húsaj, Dávid barátja bement Absolonhoz, ezt mondta Húsaj Absolonnak: Éljen a király! Éljen a király! 17De Absolon ezt mondta Húsajnak: Hát csak ennyire vagy hűséges a barátodhoz? Miért nem mentél el a barátoddal? 18Húsaj ezt felelte Absolonnak: Azért nem, mert én azé leszek és annál maradok, akit az Úr és ez a hadinép, meg az összes izráeliek választottak. 19Másodszor pedig: kinek szolgáljak én, ha nem az ő fiának? Ahogyan apádat szolgáltam, ugyanúgy foglak téged is. 20Absolon ezt mondta Ahitófelnek: Adjatok tanácsot, hogy mit tegyünk! 21Ahitófel ezt mondta Absolonnak: Menj be apád másodrangú feleségeihez, akiket itthon hagyott a palota őrzésére. Ha meghallja egész Izráel, hogy meggyűlöltetted magad apáddal, annál inkább fölbátorodnak mindazok, akik veled tartanak. 22Sátrat vontak fel tehát Absolonnak a háztetőn, és bement Absolon apja másodrangú feleségeihez egész Izráel szeme láttára. 23Abban az időben olyannak tartották Ahitófel tanácsát, amit adott, mintha Isten szavát kérdezték volna meg. Ilyennek tartotta Ahitófel minden tanácsát Dávid is, Absolon is.
RÉ 77 MRÉ 77Mt 19,16–30
|
A |
„…elszomorodva távozott…” (Mt 19,16–30) Mt 19,16–30
A gazdag ifjúnak mindene van, csak az örök élete hiányzik. Eddig ez az ifjú mindent megszerzett magának, már csak ez hiányzott (16). Jézus minimális igénye a totális igény: mindent oda kell adni Őneki (21). Az ember erre képtelen, ezért búsan kullog az élet útján, ahogy a gazdag ifjú csalódottan elandalgott Jézus közeléből (22). Mindent odaadni, Uram, hogyan kell? Mi is mindent magunknak akarunk, már itt, és még a halált is meg szeretnénk úszni valahogy. Elég egy beszélgetésben részt venni, és azonnal harcokba csöppen az ember, mert mindenki teret akar magának, és osztani akarja az észt. Semmit nem tudunk átadni, sem Teneked Uram, sem a másik embernek. Látványos apróságokkal a felszínen ugyan azt a látszatot keltjük (20), mintha tudnánk adni (27), és nem is lebecsülendők ezek az „odaadó” mozdulatok, de valójában semmik ezek a Te igényedhez! Uram, irgalmazz (26), Krisztus kegyelmezz! Köszönjük, hogy utolsók vagyunk az odaadásban, és mégis elsők lehetünk (30). Ez a bizonyosság az egyetlen, amely aztán önzésünket is megtörheti!