„…nem volt menyegzői ruhába öltözve…” (Mt 22,1-14)[1] Isten országa menyegzőhöz hasonlít (2). Ez fontos szempont: öröm, bőség, asztalközösség a legfontosabb jellemzői a lakodalomnak. Jézus Krisztus eljövetelével, íme, mindez készen van (4). A menyegzőre a ház ura szólította a meghívottakat (3). A meghívottak, a hivatalosak nem akartak elmenni (3), a másodszori hívásra is fontosabb volt a föld, a kereskedés, mit sem törődtek a hívással (5). Voltak olyan meghívottak is, akik bántalmazták a házigazda szolgáit, megölték őket (6). A király ekkor haragra gerjedt (7). Isten nem hagyja szó nélkül hűséges szolgái pusztulását, Isten előbb-utóbb legyőzi ügyének ellenségeit, hogy mikor, hogyan, miként – ez Őrá tartozik. A szolga dolga csupán a hűség, küldő Urához, akár a mártíromságig, a többi nem az Ő dolga. A meghívottak egyelőre nem méltók a vacsorára. Mások felé is kitárul a menyegző kapuja: mindenki számára, akit csak találnak, gonoszok és jók is jöhetnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők mind méltók a vacsorára. Csak az méltó, akit az Úr kiválasztó kegyelme által azzá tett, akit menyegzői ruhába öltöztetett. Aki tehát nem tisztult meg, aki menyegzői ruha nélkül jelenik meg a vacsorán, annak előbb-utóbb nincs helye a menyegzőn. „Add rám örök ruhám, most már indulni kéne!” (Republic)

[1]A példázat alapgondolata: nem a hivatalosak a választottak (8). Ez nem azt jelenti, hogy a hivatalosak nem lehetnek választottak, de azt igenis jelenti, hogy a hivatalos odatartozás Isten népéhez nem automatizálja az Istenhez való tartozást. Ravasz László szerint Lukács evangéliuma úgy használta fel ezt a gondolatot, hogy a bűnösök, kicsinyek, szegények előjogát mutassa meg a kegyesek, hatalmasok, egyháziasak, a valláserkölcs kapitalistái felett. Máté azért mondja el, hogy Izráel mellett a kívülállók, a pogányok Úrhoz tartozásának lehetőségét is meghirdesse.