„Igazságom szerint bánt velem az Úr...” 2Sám 22
Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm,
3Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.
4Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
5Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem.
6A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám.
7Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.
8Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.
9Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.
10Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt.
11Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.
12Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből.
13Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.
14Dörög az Úr az égben, mennydörög a Felséges.
15Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait.
16Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az Úr dorgálásától, haragos szele fúvásától.
17Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.
18Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam.
19Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.
20Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.
21Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.
22Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent.
23Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.
24Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.
25Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, tisztaságom szerint, amit jól lát.
26A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy.
27A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.
28A nyomorult népet megsegíted, de a kevélyeket látod, és megalázod.
29Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben.
30Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.
31Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.
32Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?
33Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent.
34Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.
35Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.
36Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, és sokszor meghallgattál engem.
37Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim.
38Üldözöm és elpusztítom ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.
39Végeztem velük, szétzúztam őket, nem kelnek föl, lábam elé hullottak.
40Felruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.
41Megfutamítottad ellenségeimet, gyűlölőimet elpusztíthattam.
42Néznek széjjel, de nincs szabadító, az Úrra néznek, de nem válaszol.
43Összezúztam őket, mint a föld porát, összetiprom, széttaposom, mint az utca sarát.
44Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm.
45Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám,
46mert elepednek az idegenek, reszketve jönnek elő rejtekükből.
47Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék Isten, szabadító kősziklám!
48Bosszút áll értem az Isten, és népeket vet alám.
49Kiszabadítasz ellenségeim közül, támadóim fölé emelsz, megmentesz az erőszakosoktól.
50Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.
51Nagy győzelmet ad királyának az Úr, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.
RÉ 18 MRÉ 18
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.”(Mt 22,15–22) Mt 22,15–22
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,15-22)* A császár képe itt a mindenkori hatalmat jelenti, a mindenkori pénzt, társadalmi összefüggéseket, amelynek része és kiszolgáltatottja minden egyes ember. A „császár” ott van mindenben, falatban, gépkocsiban, vásárlásban; bele van szőve az életünk abba, amit a császár képe itt kifejez. Jézus erre a tényre mutat rá, amikor a császár képére mutat. Senki nem vonhatja ki magát ezekből az összefüggésekből, a keresztyén ember sem, mert még nem jött vissza a mi Urunk, még nem a feltámadott testben élünk. Minden „politika”. Ugyanakkor a „politika” nem minden. A hívő ember mindig kettős állampolgár, tudja, hogy nem csak földi, hanem mennyei kincsek is léteznek. Mindenünk, amink van, a császáré, de mi magunk Istené vagyunk. Minden a császáré, ami pénzzel kifejezhető; Istené pedig az, aminek nem fejezhető ki az értéke. Mit kell Istennek adnunk? Magunkat, mindenestül. Az evilági lét elképzelhetetlen e kettősség nélkül, egyébként vagy hatalmi, vagy vallási radikálisok leszünk: ebben a világban „is-is”, odaát majd „igen és nem”. Ám éppen ebben a kettősségben áll a krisztusi ember küldetése, aki a közélet sűrűjében, akár zavarba ejtően is rámutat arra, hogy nem csak a császár világa létezik! (Dr. Zalatnay István áhítata alapján)
* Jézust csupa „jóindulatú” ember vette körül, akik így is kérdezték Őt, hízelegve ugyan, de ártó szándékkal (15-17): ebben a nemzeti érzelmű farizeusok és a római bérenc Heródes-pártiak egyként viselkedtek (15-16). Az a Jézus tanít itt az „is-is” gondolatára, aki hangsúlyozta, hogy szavunk legyen „igen és nem” (Máté 5,37). Vannak olyan helyzetek, amikor nem a „csak”, hanem az „is-is” a helyes válasz. Kimondhatjuk, a mindennapi élet dolgai, helyzetei ilyenek, ahol az „is-is” szolgálja az életet. Az örök élet valóságában lehetséges a „csak”, ebben a világban az „is-is”. Persze nem valami olcsó kompromisszumról van itt szó. Mit jelent tehát mindez? A téma közéleti: az adófizetés, egy idegen hatalom által megszállt országban, fontos téma, ugyanakkor életveszélyes téma, amelyre, úgy gondolnánk, nincs jó felelet. Jézus először rámutat a császár képére, ami valóban látható volt a pénzen.